Rio 2016: Kozák Danuta ebben már a nyolcszoros bajnok előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.19. 14:05
null
A sportág legújabb magyar királynője már négy olimpiai győzelemél tart (Fotó: Szabó Miklós)
A kajak-kenu történetében a női kajakosok közül eddig senkinek nem jött össze egy olimpián a triplázás, az immár négyszeres olimpiai aranyérmes Kozák Danuta történelmet írhat. Ebben is...



A 29 éves kajakos csütörtökön megvédte címét egyesben. Korábban ez a női mezőnyben csak a szovjet Ljudmila Pinajevának sikerült (1964, 1968), aki három aranyéremmel zárta pályafutását. Hiába kétszeres első a német Birgit Fischer is egyesben, a címvédés neki nem jött össze: 1980 után második olimpiai sikerét egyesben 1992-ben aratta. Háromszor senkinek nem sikerült nyernie egyesben a szakágban, ez a bravúr Kozáknak viszont még összejöhet, hiszen két, de akár három olimpiai részvétel is benne van, benne lehet még.

Fischer egyesbeli sikereinek száma tehát kipipálva, és a párosban aratott két diadala sem elérhetetlen. Főként, hogy Kozáknak Rióban meglett az első.

A német kajakos négyesben hozott négy aranyérme viszont egyelőre távoli Kozáknak. Bár van már neki egy Londonból, és most Rióban esélye van a másodikra. Ha sikerülne, ebben az esetben mindjárt kettőre csökkenne a különbség közte és Fischer között. Ami persze még minimum két olimpia, amire fel kell készülni, ki kell jutni és meg is kell nyerni. Mindezt három társsal. Látva Kozák erejét és lendületét, valamint ismerve a szakág rendkívül erős, kimeríthetetlen magyar utánpótlását, ebben mindig lesznek a segítségére honi kiválóságok.

A KAJAK-KENU SPORTÁG LEGEREDMÉNYESEBB OLIMPIAI BAJNOKAI
BIRGIT FISCHER (német)
8x olimpiai bajnok
K–1: 1980, Moszkva, 1992, Barcelona
K–2: 1988, Szöul, 2000, Sydney
K–4: 1988, Szöul; 1996, Atlanta; 2000, Sydney; 2004: Athén
4x olimpiai ezüstérmes
GERT FREDRIKSSON (svéd)
6x olimpiai bajnok

K–1 1000 m: 1948, London; 1952, Helsinki; 1956, Melbourne
K–1 10 000 m: 1948, London, 1956, Melbourne
K–2: 1000 m: 1960, Roma
1x olimpiai ezüstérmes
1x olimpiai bronzérmes

IVAN PATZAICHIN (román)
4x olimpiai bajnok

C–1 1000 m: 1972, München
C–2 1000 m: 1968, Mexikóváros; 1980, Moszkva; 1984, Los Angeles
3x olimpiai ezüstérmes
IAN FERGUSON (új-zélandi)
4x olimpiai bajnok

K–1 500 m: 1984, Los Angeles
K–2 500 m: 1984, Los Angeles, 1988, Szöul
K–4 1000 m: 1984, Los Angeles
1x olimpiai ezüstérmes
KOZÁK DANUTA
4x olimpiai bajnok

K–1 500 m: 2012, London, 2016, Rio
K–2 500 m: 2016, Rio
K–4 1000 m: 2012, London
1x olimpiai ezüstérmes

Visszatérve az egyesre: a címvédés nem túl sűrű a sportágban – beleértve a két férfiszakágat is –, de volt már rá példa. Tripláznia viszont egyedül a sportág első igazi világklasszisának, svéd Gert Fredrikssonnak sikerült, aki K–1 1000 méteren nyert 1948-ban, 1952-ben és 1956-ban. Bajnokunk mellett a Kozákhoz hasonlóan londoni címét egyesben Rióban megvédő német kenus, Sebastian Brendel 28 évesen jó eséllyel pályázik ennek a rekordnak a beállítására C–1 1000 méteren. Miként a 27 éves új-zélandi kajakosnő, Lisa Carrington K–1 200 méteren. A most 30 éves ukrán Jurij Cseban számára ellenben négy év múlva alighanem túl gyors lesz már a C–1 200 méter.

A sportági örökrangsorban a nyolcszoros olimpiai bajnok Fischer után Fredriksson következik, a svéd hat aranyérme mellett egy ezüst- és egy bronzéremmel zárt. Egyesben ötször (!) nyert: háromszor 1000 m-en, kétszer 10 000 méteren.

Kozák Danutához hasonlóan négyszeres olimpiai aranyérmest még kettőt találunk kajak-kenuban, mindkettőt a férfiak között. A román kenus, Ivan Patzaichin másfél évtizeden át, míg az új-zélandi kajakos, Ian Ferguson a nyolcvanas években volt a sportág meghatározó alakja.

Patzaichin négy olimpián (1968, 1972, 1980, 1984) is felállhatott a dobogó legfelső fokára: egyesben egyszer, párosban háromszor. Olimpiai éremkollekciója három ezüstéremmel teljes.

Fergusonnak a négy aranyérme mellett még egy ezüstérme van, csakúgy, mint a 2008-as olimpiai bemutatkozása alkalmával a négyessel második Kozáknak. További párhuzam az új-zélandival, hogy egyesben, párosban és négyesben is sikerült nyerniük. Rajtuk kívül a sportágban ez csak Birgit Fischernek jött össze.

A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszisok közül Kammerer Zoltán, Kovács Katalin és Storcz Botond egyesben, míg Douchev-Janics Natasa négyesben nem nyert. Utóbbi 2004-ben és 2012-ben nem is volt tagja a négyesnek. A kétszeres aranyérmes Kőbán Ritának a páros nem jött össze, Dónusz Évával bronzérmes lett Barcelonában (1992).

És még egy sportági mérföldkő: Fergusonnak a triplázás egy olimpián, Los Angelesben (1984) összejött. Fischernek az egyes címvédése mellett ez sem sikerült. Kozáknak viszont a címvédés után a triplázás is meglehet még Rióban. Erre szombaton, a négyesek döntője után kapunk választ.

Ami viszont már most biztos, hogy Kozák Danuta Rióban a kajak-kenu történetének legnagyobbjai közé emelkedett, és már csak ketten vannak, akik több olimpiai aranyat nyertek nála a sportágban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik