Rio 2016: történelmi pillanat, a célban a csinos hármasikrek – kép

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.15. 02:47
Két tagja célba ért az észt hármasikreknek, akik a riói olimpia női maratoni futásában indultak. 

Az ötkarikás játékok honlapja szerint Lily Luik a 97., Leila Luik a 114. helyen végzett, míg Liina Luik 20 km után feladta a versenyt a vasárnapi viadalon.

A verseny előtt a testvérek az M4 Sportnak elmondták, négy évvel ezelőtt együtt döntötték el, hogy indulnak Rióban, együtt készültek a játékokra, és még jelmondatuk is lett: „Trio to Rio.” Hozzátették, örülnek a rájuk irányuló rivaldafénynek, ugyanis Észtország nem szokott nagy figyelmet kapni az olimpiákon.

Az aranyérmet a kenyai Jemima Sumgong nyerte a bahreini Eunice Jepkirui Kirwa és az etióp Mare Dibaba előtt. A magyarok közül Erdélyi Zsófia az 52., Papp Krisztina a 65., míg Szabó Tünde a 83. helyen ért célba.

A Luik ikrek teljesítették a versenyt Rióban. (Fotó: AFP)
A Luik ikrek teljesítették a versenyt Rióban. (Fotó: AFP)

Legfrissebb hírek

Gyorskorcsolyázásban született meg a hazaiak első aranyérme

Téli olimpia 2026
27 perce

Kettős svéd siker a női síatlonversenyen

Téli olimpia 2026
3 órája

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
5 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02
Ezek is érdekelhetik