Rio 2016: Tátrai 42., így nem jutott be a fináléba

2016.08.06. 19:18
A férfi légpisztoly versenyszámban Tátrai Miklós a 42. helyen végzett a Rio de Janeiró-i olimpián, így esélye sem volt a fináléba kerülésre.

A szám selejtezőjében 60 lövést adott le minden versenyző 10 méterről a fegyverével, a legjobb nyolc jutott be a döntőbe, amelyet ma este 20.30-kor rendeznek meg.

A magyar lövő stabil, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, első sorozatában 94 kört lőtt, majd két 95-ös sorozat következett. A negyedik etapot 93 körrel zárta, utána jött egy 94 körös tízes szakasz, végül a mai legjobbjával 96 körrel zárta a versenyt.

Ez összesen a 42. helyre volt elég a 46 fős mezőnyben.

A selejtezőben a legjobb eredménnyel a kínai Pang Vei jutott a döntőbe (590 kör).

„Elizgultam, ennyi történt” – mondta kevéssel a verseny után az MTI-nek Tátrai Miklós. – „Természetesen nem vagyok elégedett, ennél sokkal jobbat szerettem volna lőni, de nem is keseredek el, nem megyek ezért a falnak. Megvannak a tanulságai a mostani versenynek, le kell szűrni ezeket és menni tovább.”

Tátrai szerdán az 50 méteres szabadpisztoly számban javíthat.

Legfrissebb hírek

Kedden kezdődik a sportlövő-vb, amelyen már az olimpia is tét

Egyéb egyéni
6 órája

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

Sportlövő-vb: legalább egy olimpiai kvóta megszerzésében bízik a szövetség

Egyéb egyéni
2026.10.27. 15:12

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Lőtérről a kertészetbe: Joó Éva

Képes Sport
2026.10.19. 15:12

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04