Mosolyogva végig, sírva a dobogó tetején: Szász Emeséé „az” aranyfordítás
Mondom, thriller az egész.
A főhősnő 176 centi magas, szőke és hallatlan módon élvezi ezt az egészet. Időnként pedig megvív valakivel és legyőzi. Julia Beljajevát 15:11-re, Kang Jung Mit szintén, Szato Nozomit 4-re, esélye sincs a japánnak. A színházi nagyelőadást játszó francia Lauren Rembit belekényszeríti a végén egy öngyilkos rohanásba. Ez is megvan. Élvezi, játssza, tudja, meri, nyeri.
Döntő.
17.45, Rio. Az első magyar finálé. Az első magyar érem. Szász Emese érme. Az aranyért az olasz Rossella Fiamingo jön. Kétszeres világbajnok, bagatell.
Csendre intenek mindenkit az arénában. Nem szükséges. Csikorgás. Csörrenés. Találat. Találat. Találat. Sok a tus. Fiamingo meg vezet. Jeges fuvallat, a klíma hozzátesz még egy kicsit a hangulathoz. 9:6 oda, 10:6 oda. „Italia, Italia" – zúgják a lelátón. Innen már bravúr kellene. Jön. A bravúr és Szász Emese. 7, 8, 9, 10, kap egyet, majd 11:12 valószínűtlenül hosszú, a közönség hörgésétől kísért akció után.
Mindenki megkapja a thrillert, amiért jött.
Aztán Szász Emese előlép a thriller abszolút főszereplőjévé, mondhatni, lejátssza a képernyőről az ellenfelet. Végtelen koncentrációval, végtelen higgadtsággal, végtelenül ügyes kézzel dolgozik. 12:12. 13:12. 14:12.
Egy tusra az első magyar olimpiai arany Rio de Janeiróban.
Az utolsó együttes találat. Egy pillanatra megdermed mindenki. Aztán egy pillanat alatt felfogja mindenki. Szász Emese olimpiai bajnok!
A szőke, 176 centi magas főhősnő a páston áll és sír. Éremért jött, azt mondta. Arany lett. Sokáig ezüstnek tűnt, majd jött a fordítás. „A" fordítás. Az aranyfordítás.
Kipakolják a kék pástra, a zöld fények elé a sárga dobogót. Felvonják a piros-fehér-zöld zászlót.
A feszültségnek vége. A főhősnő elnyerte jutalmát.
Gyanúsan csillog mindenkinek a szeme.
Többek között a főhősnőnek is.
