Rio 2016: mégsem indulhat az orosz „súgó” felesége

MTI MTIMTI MTI
2016.07.24. 17:05
A NOB nem zárta ki automatikusan Oroszországot a riói olimpiáról, azonban Julija Sztyepanova semleges résztvevőként sem indulhat, akinek férje, Vitalij 2014-ben egy német televíziós csatornának nyilatkozott az országban folyó szervezett doppingolásról.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vasárnap azzal indokolta döntését, hogy az atléta – szolgálatai ellenére – nem felel meg az etikai követelményeknek. A NOB ugyanakkor meghívta a házaspárt az ötkarikás játékokra.

A 800-as futó Sztyepanovát – aki márciusban közölte, hogy nem orosz színekben szeretne indulni az olimpián – 2013 februárjában kétéves eltiltással sújtották, mivel a doppingellenőrzésnél a biológiai útlevelében rögzítettektől eltérő adatokat kaptak.

Eredményeit 2011 márciusáig visszamenőleg törölték, így a 2011-es fedett pályás Eb-n szerzett második helyét is.

Férje, Vitalij Sztyepanov az Orosz Antidopping Csoport munkatársa volt és 2014-ben egy német tévéstábnak nyilatkozott az Oroszországban, valamint az orosz atlétikában zajló szisztematikus doppingolásról. A pár és kisfiuk ezt követően, 2014 decemberében Németországba költözött, majd tavaly novemberben Kanadában kért menekültstátust.

A doppingbotrány nyomán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a hónap elején kitiltotta az orosz versenyzőket az olimpiáról, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pedig csütörtökön elutasította a 68 érintett fellebbezését. Akkor még úgy hírlett, hogy Sztyepanova – aki külön engedéllyel elindult a hónap elején az amszterdami Eb-n – semlegesként rajthoz állhat Rióban.

 

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33