Rio 2016: elindultak az orosz olimpikonok, a bajnok sírt

MTI MTIMTI MTI
2016.07.28. 13:16
Elindult Moszkvából a riói olimpiára csütörtökön az orosz sportolói küldöttség első része.

A Seremetyjevo repülőtéren rendezett búcsúünnepséget követően mintegy 70 versenyző szállt fel a kísérőikkel a Brazíliába tartó gépre.

Az ország olimpiai bizottságát vezető Alekszandr Zsukov közölte, a doppingbotrány miatt várhatóan csak nagyjából 270 tagú lesz a delegáció, a pontos szám július végére derül ki.

A sportvezető hangsúlyozta, hogy nem zajlott szisztematikus doppingprogram Oroszországban, és az oroszoké lesz a „legtisztább” csapat Rióban.

A szerdán a Kremlben rendezett búcsúztatón Vlagyimir Putyin elnök ismét bírálta az orosz atléták kizárását, mivel szerinte a sportág nemzetközi szövetségének (IAAF) döntése bizonyítatlan vádakon alapszik.

„Nagy csapás érte a világ sportját és az olimpiai mozgalmat, ez az ítélet összeegyeztethetetlen az alapvető jogi normákkal.” – jelentette ki az elnök, hozzátéve, örül, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem vállalt részt az ötkarikás mozgalom megosztásában.

A kétszeres olimpiai bajnok rúdugró, Jelena Iszinbajeva – aki az IAAF-határozat értelmében nem lehet ott Rióban - azt mondta könnyeivel küszködve, hogy durván és szemtelenül megbüntették a tiszta sportolókat. Kifejtette, az érintetteknek nem volt lehetőségük megvédeni magukat, és más sportolók hibáiért bűnhődnek.

„Becsületesen dolgoztunk, bekanyarodtunk a célegyenesbe, de az utolsó pillanatban megfosztottak bennünket az álmunktól.” – fűzte hozzá a 34 éves atléta.

Múlt hétfőn hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálójának a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete azonban vasárnap úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.

Legfrissebb hírek

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Vizes Eb: orosz aranyérem a szinkronúszócsapatok szabadprogramjában

Úszás
2026.08.03. 17:23

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

A World Boxing engedélyezte az oroszok himnusz- és zászlóhasználatát

Egyéb egyéni
2026.07.31. 12:51

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56