Rio 2016: az orosz távolugró semlegesként indulhat

MTI MTIMTI MTI
2016.07.10. 13:58
Az oroszok távolugrója, Darja Klisina a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) döntése értelmében semlegesként indulhat az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i olimpián.

Az IAAF június 17-én fenntartotta az orosz sportági szövetség (VFLA) felfüggesztését. Ez azt jelenti, hogy az ország atlétái nem indulhatnak nemzetközi versenyeken, így az olimpián sem. Akik viszont bizonyítani tudják, hogy Oroszországon kívül készülnek és folyamatosan ellenőrzik őket, semleges színekben részt vehetnek a versenyeken.

Az IAAF honlapján szombaton megjelent közlemény szerint a 25 éves Klisina fellebbezése sikeres volt, az illetékes bizottság megvizsgálta a felkészülése körülményeit, egyetértett azzal, hogy megfelel a szabályoknak, és engedélyezte, hogy semlegesként versenyezhessen.

A távolugró eddigi pályafutása legjobb eredménye a 2012-es isztambuli fedett pályás világbajnokság negyedik helyezése volt. A szabadtéri vb-n 2013-ban és 2014-ben is hetedik, tavaly pedig tizedik lett.

Klisinán kívül további 135 orosz atléta fellebbezett, a legtöbb esetet már meg is tárgyalta az IAAF, ám azok eredményéről egyelőre nem adott tájékoztatást.

A VFLA-t azért függesztette fel az IAAF, mert az a – részben már igazolt – gyanú vetődött fel, hogy az orosz vezetők nem támogatják a doppingellenes harcot, sõt szisztematikus doppingrendszert működtetnek és próbálják eltitkolni a pozitív eseteket. A VFLA a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezett a döntés ellen.

Legfrissebb hírek

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Kettős francia siker a sílövők tömegrajtos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:04

A franciák nyerték a sítriatlon vegyescsapat-versenyét

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 14:13

Olasz dupla a férfi krosszosoknál

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:44

Egy olimpián hat arany: Klaebo újabb rekordot döntött – videók

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:22
Ezek is érdekelhetik