Rio 2016: első amerikai mérkőzésén kikapott a női pólóválogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.28. 10:34
A riói olimpiára készülő, s jelenleg az Egyesült Államokban edzőtáborozó magyar női vízilabda-válogatott 13–6-ra kikapott az ötkarikás címvédő és világbajnok amerikai csapattól.

A Magyar Vízilabda-szövetség honlapjának beszámolója szerint a két együttes „háromfelvonásos” párharcának első, Miamiban rendezett összecsapásán az Európa-bajnok magyar csapat legjobbja a négygólos Bujka Barbara volt, mellette a csapatkapitány Keszthelyi Rita volt kétszer eredményes.

A hazaiaknál a kapus Ashleigh Johnson fantasztikus napot fogott ki, hiszen 15 lövésből 9-et hárított.

Bíró Attila együttese két nap múlva Greenwichben is összecsap az amerikaiakkal, majd New Yorkban is játszanak egymással.

NŐI VÍZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Egyesült Államok–Magyarország 13–6 (4–2, 4–2, 4–0, 1–2)
Gólszerző:
Fattal 3, Steffens 2, Mathewson 2, Craig 2, Neushul, M. Fisher, Craig, Musselman, ill. Bujka 4, Keszthely 2

Legfrissebb hírek

Már az elődöntőben találkoznak az esélyesek a női vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
15 órája

A BVSC és az Eger is hozta a kötelezőt a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.11.26. 21:22

Öt góllal nyert az FTC a Dunaújváros ellen a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.11.19. 21:04

Az UVSE egy góllal megnyerte az Eger elleni rangadót a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.11.14. 20:54

LA 2028: változik, de még nem végleges a vízilabdatornák lebonyolítása

Vízilabda
2025.11.13. 14:49

A BVSC-t is legyőzte, hibátlan maradt az FTC a női vízi ob I-ben

Vízilabda
2025.11.05. 21:15

Női vízi ob I: 28 gólt lőve nyert a III. kerületben az FTC

Vízilabda
2025.10.29. 19:44

Győzelemmel zárta a selejtezőt a III. Kerület

Vízilabda
2025.10.18. 23:00
Ezek is érdekelhetik