Rio 2016: a birkózó Kiss Balázs nyert, így ő utazik az olimpiára

2016.06.24. 12:18
A kötöttfogásúaknál a 98 kilósok között pénteken Kiss Balázs 2:0-ra legyőzte Varga Ádámot, így ebben a súlycsoportban ő képviselheti Magyarországot a riói olimpián – olvasható a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapján, a mob.hu-n.

Varga Ádám a nagybecskereki olimpiai kvalifikációs versenyen szerzett kvótát, azonban indulása nem volt biztos, mivel Kiss Balázs sérülése miatt nem indulhatott Szerbiában, felépülése után viszont bejelentkezett a riói indulásra.

Sike András szövetségi kapitány ezért úgy döntött, hogy a két birkózó egymás ellen, egy válogatóverseny keretén belül mérkőzzön meg a riói helyért. A párharc két nyert meccsig tartott.

A Körcsarnokban rendezett első találkozón sokáig nem született pontot érő akció, a hosszabbításban azonban Kiss egy fordított emeléssel eldöntötte az amúgy végig kiegyenlített mérkőzést.

A második összecsapáson Vargáé volt az első akció, de Kiss gyorsan egyenlített: lefogta Varga fejét és abból kitolta a zónán kívülre. Mivel azonban az utolsó akciót ő hajtotta végre, és a hátralévő hat percben már nem történt pontot érő támadás, ismét nyert, így eldőlt, hogy ő indulhat a riói ötkarikás játékokon.

Magyarországot így nyolc birkózó képviseli Brazíliában.

Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg), Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg), Veréb István (szabadfogás, 86 kg), Kiss Balázs (kötöttfogás, 98 kg), Bácsi Péter (kötöttfogás, 75 kg), Sastin Marianna (női 63 kg), Németh Zsanett (női 75 kg) és Ligeti Dániel (szabadfogás, 125 kg).

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
10 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35