Rio 2016: újabb két kvóta, 17-tel tervezhetnek a kajak-kenusok

2016.05.19. 10:18
Dombvári Bence K–1-ben, majd Hufnágel Tiborral K–2-ben megnyerte 1000 méteres verseny csütörtöki döntőjét a Duisburgban zajló olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu regattán, így Magyarország két újabb férfi kajakos kvótát szerzett.

A Budapest Honvéd 23 éves kajakosa rendkívül taktikusan versenyzett az egyes fináléban, az erejét jól beosztva végzett az élen.

A rajt a spanyol Marcus Walznak sikerült a legjobban, féltávnál azonban már az az orosz Roman Anoskin vezetett, aki a szerdai előfutamban megverte Dombvárit. A magyar most vele tartott, a második helyen haladt, majd az élen lapátoló duóhoz a hajrára felzárkózott az ukrán Oleg Kuharik is. Az utolsó száz méteren úgy tűnt, hogy e három kajakos között dől majd el a kvótát érő első két hely sorsa, az ukrán azonban elfáradt, „megállt", így az utolsó métereken többen is megelőzték. A finist Dombvári bírta a legjobban, így megnyerte a finálét, mögötte Anoskin lett a második.

„Az orosz és a spanyol srác nagyon kemény ellenfél volt, bár nem feltétlenül rájuk számítottam. Az orosz meglepett az előfutamban, így őszintén szólva egy kicsit féltem is, hogy mi lesz itt a döntőben, hiszen nem ismerem őket annyira, hogy tudjam, hogyan teljesítenek ilyen kemény téthelyzetben. Én viszont bíztam magamban, és valamennyire sikerült kamatoztatni az eddig elvégzett munkánkat.” – mondta a parton a győztes.

A finálét elemezve a magyar kajakos úgy fogalmazott: annyira ment az orosz ellenfél, hogy azt hitte, már „soha nem hal ki, és a végén áttöri a gátat”.

„Aztán az utolsó százon akkorát lassult, amekkorát nem illik, ez volt a szerencsém” – tette hozzá.

A győri Horváth Bence 200 méter egyesben próbálkozott és végzett nagy csatában másodikként, amúgy szintén kvótát érő helyen, de... A magyar csapat vezetőitől származó információ szerint ugyanakkor egy nemzet most nem szerezhet két indulási jogot egy hajóosztályban – jelen esetben egyesben –, így a kvótaszerzés szempontjából csak a páros döntőnek volt tétje.

Az országnak Dombvári egyesbeli sikerének köszönhetően már 17 kvótája – 8 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus – van az augusztusi ötkarikás játékokra, ez a végleges szám. A riói csapat a hazai válogatók alapján alakul ki.

KAJAK-KENU OLIMPIAI PÓTKVALIFIKÁCIÓS VERSENY, DUISBURG
Férfi K-1 1000 m, döntő

1. Dombvári Bence 3:35.307 perc
2. Roman Anoskin (orosz) 3:35.695
3. Marcus Walz (spanyol) 3:35.754
K-2 1000 m, döntő
1. Hufnágel Tibor, Dombvári)
K-1 200 m, döntő
2. Horváth Bence

 

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33