„Tudtam, hogy csak győztesként hagyhatom el a pályát” – Szvitacs Alexa paralimpikon az elődöntőbe jutás után

– Nagyon hullámzó volt az összecsapás. Ilyenre számított?
– Sokat készültünk erre a mérkőzésre, korábban már háromszor is találkoztam a brazil lánnyal, akkor sem volt könnyű ellene, mindig szoros meccseket játszottunk, de most magához képest meglepett, mert olyan megoldásokat húzott elő, amiket eddig soha – elevenítette fel a történteket Szvitacs Alexa. – Én viszont egyáltalán nem játszottam jól, tudtam, hogy az első meccset csak túl kell élnem valahogy. Mondták, hogy 14:12 volt az utolsó szett, de nem emlékszem, csak annyit tudtam, hogy mérkőzéslabdám van, és meg kell, hogy csináljam. Szerencsés ponttal győztem, és úgy éreztem, egész Magyarország fogta a kezemet, hogy az utolsó pontot meg tudjam csinálni, és így is lett.

– Nem volt ideges kicsit az első meccsén?
– Inkább az volt mentálisan nagyon nehéz, hogy az első nap játszottam párost Arlóy Zsófival, utána viszont eltelt több mint egy hét, míg a többiek már be is fejezték a versenyszámaikat, nekem pedig várakoznom kellett. Ezt nem volt könnyű feldolgozni. A következő meccsemnél már biztosan nyugodtabban fogok odaállni az asztalhoz, és a magamnak tett ígéretemet így már félig-meddig beváltottam, hiszen azt mondtam, hogy az Eiffel-toronyból szeretnék hazavinni egy darabot. Ez már megvan, csak fényesíteni kell rajta!

– Az utolsó szettben 5:1-re vezetett, mégis majdnem megfordította az ellenfele. Mi történt?
– Elrontottam, mert rossz helyre pörgettem ki egy labdát a tenyeresére, és vérszemet kapott, én meg egy kicsit lelkileg megborultam. Próbáltam nem ránézni az eredményjelzőre, a szívem vitt előre, és tudtam, hogy csak győztesként hagyhatom el a pályát. Nagyon szeretem, hogyha szurkolnak nekem, hallottam minden buzdítást, de a családommal megbeszéltük, hogy nem lesznek itt a legelején.

– Ezek szerint itt van a családja?
– Csütörtökön éppen kávéztak, amikor hívtam videotelefonon anyukámat. Kérdezte, hova megyek. Mondta, hogy ne menjek sehova, hanem menjek szépen a falu elé, mert ott vár engem. Nem tudom elmondani, mennyire jó érzés volt, hatalmas erőt adott, hogy itt volt velem, és a meccs után meg tudtam ölelni. Erre nagyon-nagyon nagy szükségem volt. A többiek is videóüzenetekkel bombáztak, összeülve nézték a mérkőzésemet. Nagyon-nagyon boldog vagyok. Még köszönök a családnak, és utána megyek vissza a faluba, pihenek, készülök a következő napra, mert kettő mérkőzést szeretnénk játszani.