Asztalitenisz: az új koncepció első korosztályos sikereit ünnepelték

SZ. M.SZ. M.
2025.07.31. 15:39
null
Fotó: Árvai Károly
A szép magyar sikerekkel záruló utánpótlás Európa-bajnokság után a szövetség értékelte az eredményeket, Kovacsics Imre elnök pedig bejelentette, ösztöndíjat alapít, majd saját pénzéből jutalmazta meg az Eb-n részt vevő összes játékost.

KELL EGY CSAPAT. Ezzel a mottóval kezdte Kovacsics Imre, a Magyar Asztalitenisz-szövetség elnöke a sajtótájékoztatót, amelyet a nemrégiben befejeződő korosztályos Európa-bajnokságon elért sikerek indokoltak. Való igaz, utánpótlás-szinten jelentős előre lépést hozott az ostravai verseny, hiszen Szántosi Dávid révén 21 év után lett ismét egyesben ifjúsági Európa-bajnokunk, ifjúsági fiúcsapatunk bronza azt jelenti, hogy ebben a számban harminc év elteltével lett újra dobogósunk, míg a serdülőknél a Gergely Márk, Szabó Lénárd páros ugyancsak a harmadik helyen zárt.

„Két éve megmosolyogták, amikor azt mondtam, három-négy éven belül Európa, további egy-két év múlva pedig a világ élvonalába kerülünk – mondta Kovacsics Imre. – Ahhoz, hogy ezt az utat bejárjuk, elsősorban szemléletváltozásra volt szükség, és arra, hogy a tehetséges fiataloknak megadjuk a bizalmat. A mögöttünk hagyott időszak munkájának eredménye az ifjúsági fiúk mellett az ifjúsági lányoknál és a serdülő fiúknál is látszik, ezekben a korosztályokban is jól látható a fejlődés. A serdülő lányoknál az eredmények ugyan elmaradtak a két évvel ezelőttihez képest, de azon dolgozunk, hogy ez is megváltozzon és a mostani jó eredményeink évről évre megismétlődjenek.”

Kovacsics Imre arról is beszélt, hogy a sikeres szereplésben az új szemlélet mellett a szövetséggel együttműködő szülők, klubok és nevelő edzők is fontos szerepet játszottak, de nem szabad megfeledkezni a Harczi Zsolt szakmai igazgató vezetésével zajló szakmai munkáról, a szövetség elnökségének elhivatottságáról, de a legnagyobb dicséret a játékosokat illeti, akik sokat tesznek a siker érdekében.

„A legfontosabb célunk, hogy ezeket az eredményeket a felnőttek között is viszontlássuk – tette hozzá az elnök. – Ősszel Zadarban lesz a csapat Európa-bajnokság, s ugyan a szakmai igazgató kerethirdetésére még várni kell, könnyen lehet, hogy az Ostravában nagyszerűen szereplő fiatalok közül többen is szerepet kapnak a kontinenstornán.”

Harczi Zsolt azt emelte ki, hogy az elmúlt egy évben központosították a válogatott edzéseket, a keretet a legkisebbektől kezdve a felnőttekig integrálták, azaz mindenki együtt készül, mégpedig előre meghatározott egységes koncepció alapján, s különböző korosztályos válogatottaknak sincs külön dedikált edzője, a szakmai stáb közösen irányítja a munkát.

„Elhivatottság, szorgalom és alázat nélkül nincs eredmény, az asztalitenisz olyan sportág, amelyben az edzéseken, az asztalnál eltöltött idő hosszú távon megtérül – magyarázta a szakmai igazgató. – Nekünk pedig az is feladatunk, hogy tökéletes menedzsment legyen minden játékos mögött, csak így lehet a felnőttek között is jó eredményeket elérni.”

Az ostravai korosztályos Eb-n egyesben aranyat, csapatban pedig bronzot szerző Szántosi Dávid elárulta, legalább egy érem megszerzésének reményével vágott neki a versenynek, s mivel ez már az elején, a csapatversenyben összejött, ez felszabadította, s egyesben végig koncentráltan játszva jutott el a dobogó legfelső fokáig.

Kovacsics Imre elnök a sajtótájékoztató végén bejelentette, a saját pénzéből Kovacsics-ösztöndíjat alapít, s évről évre 2500 euróval, azaz mintegy egymillió forinttal támogatja a legtehetségesebb utánpótláskorú játékost, most első alkalommal viszont ezt is megfejelte, ugyanis az ostravai Eb-n sikeresen szereplő válogatott mind a tizennégy tagját fejenként százezer forinttal jutalmazta meg.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba megnyerte a varasdi WTT-versenyt

Egyéb egyéni
21 perce

Asztalitenisz: András Csaba döntőbe jutott a horvátországi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
6 órája

Asztalitenisz: András Csaba a döntőért játszik Varasdon

Egyéb egyéni
Tegnap, 19:36

Asztalitenisz: András Csaba mindkét számban a negyeddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.03.10. 19:56

Asztalitenisz: András Csaba két számban is versenyben maradt

Egyéb egyéni
2026.03.09. 21:14

Asztalitenisz: Szántosi Dávid főtáblás lett Otocecben

Egyéb egyéni
2026.03.08. 15:43

Négy országgal és 300 fonttal indult a sikersztori

Népsport
2026.02.09. 07:02

Asztalitenisz: Lebrun és Winter nyerte meg a Top 16-bajnokságot

Egyéb egyéni
2026.02.08. 17:27
Ezek is érdekelhetik