Serie A: nehezen győzött a Roma a Cagliari ellen

2022.01.16. 19:58
null
Oliveira (27) precízen elvégzett büntetője három pontot ért a Romának (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 21. fordulójának vasárnap kora esti mérkőzésén a Roma nagy küzdelemben, tizenegyesből szerzett találattal legyőzte a Cagliarit.

A papírforma szerint a találkozó esélyesének a vendégeket vehettük – feltéve, ha az elmúlt két bajnoki fordulót nézzük –, hiszen a Cagliari két nyert meccs után látogatott Rómába, amely az elmúlt két találkozóját egyaránt elvesztette.

Ahogy a mondás tartja, egyszer viszont minden sorozat véget ér, és ez most kétszeresen is igaznak bizonyult. A fővárosiak ugyanis végig többet birtokolták a labdát, és kapura is valamelyest veszélyesebbek voltak, vezetést mégis csak tizenegyesből szereztek: a 33. percben Henrique Dalbert kezezése után megítélt büntetőt Sérgio Oliveira váltotta gólra.

A második félidőben a Cagliari ugyan labdabirtoklásban valamelyest feljavult, de még mindig a hazaiak irányították a játékot és alakították ki a nagyobb gólhelyzeteket, más kérdés, hogy az eredmény már nem változott, így mindkét csapat sorozata véget ért: a Roma két vesztes meccs után győzött, a Cagliari két nyertes bajnoki után vesztett.

OLASZ SERIE A
22. FORDULÓ
Roma–Cagliari 1–0 (S. Oliveira 33. – 11-esből)

KORÁBBAN
Sassuolo–Verona 2–4
(Scamacca 54., Defrel 67., ill. Caprari 37., Barák 44., 57. – 11-esből, 90+4.)
Venezia–Empoli 1–1 (Okereke 73., ill. Zurkowski 26.)

KÉSŐBB
20.45: Atalanta–Internazionale (Tv: Sport1)

HÉTFŐN
18.30:
Milan–Spezia
18.30:
Bologna–Napoli
20.45: Fiorentina–Genoa

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Juventus–Udinese 2–0 (Dybala 19., McKennie 79.)
Sampdoria–Torino 1–2 (Caputo 18., ill. Singo 27., Praet 67.)
Salernitana–Lazio 0–3 (Immobile 7., 10., Lazzari 66.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 20 15 4 1 51–16 +35 49
2. Milan 21 15 3 3 46–23 +23 48
3. Napoli 21 13 4 4 37–15 +22 43
4. Atalanta 20 12 5 3 44–26 +18 41
5. Juventus 22 12 5 5 34–21 +13 41
6. Roma 22 11 2 9 36–28 +8 35
7. Lazio 22 10 5 7 46–39 +7 35
8. Fiorentina 20 10 2 8 34–29 +5 32
9. Torino 21 9 4 8 29–20 +9 31
10. Verona 22 8 6 8 41–37 +4 30
11. Empoli 22 8 5 9 35–43 –8 29
12. Sassuolo 22 7 7 8 38–37 +1 28
13. Bologna 20 8 3 9 28–33 –5 27
14. Udinese 20 4 8 8 28–36 –8 20
15. Sampdoria 22 5 5 12 29–40 –11 20
16. Spezia 21 5 4 12 21–41 –20 19
17. Venezia 21 4 6 11 19–38 –19 18
18. Cagliari 22 3 7 12 21–43 –22 16
19. Genoa 21 1 9 11 20–39 –19 12
20. Salernitana 20 3 2 15 13–46 –33 11
Legfrissebb hírek

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
18 órája

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
Tegnap, 16:55

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
Tegnap, 9:36

Idegenben szerzett három pontot a Torino és a Bologna

Olasz labdarúgás
2026.04.05. 20:19

Két piros lap, egy gól – nyert a Fiorentina Veronában

Olasz labdarúgás
2026.04.04. 22:10

La Liga: nyomott áron szerezheti meg Édersont az Atlético – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.02. 17:05

„Az emberek abban a tévhitben vannak, hogy nekünk minden kijár” – Kolarov az Inter firenzei döntetlenje után

Olasz labdarúgás
2026.03.23. 10:38
Ezek is érdekelhetik