C. Ronaldo 600. klubgóljával egyenlített a Juve Milánóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.27. 20:24
null
Nainggolan ismét nagy gól lőtt (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 34. fordulójában az Internazionale a már bajnok Juventust fogadta, és a Derby d'Italia 1–1-es döntetlennel ért véget. A hazaiak az első félidőben uralták a meccset, a második félidőre azonban elfáradtak, és a Juventus a klubpályafutása 600. gólját szerző Cristiano Ronaldo vezérletével egyenlített, sőt a meccset is megnyerhette volna.

Papíron a bajnok játszott a harmadik helyezettel, ám az első félidő úgy alakult a találkozón, hogy a bronzaspiráns játszott a bajnokkal... A találkozó első fél órája kifejezetten lüktető futballt hozott, amelyben az Internek volt főszerepe: a milánóiak sok helyzetet alakítottak ki, több nagyot is, és a 7. percben született gól az önbizalmukat is a helyére tette.

Egy kipattanót követően Matteo Politano szerencsésen játszotta a labdát Radja Nainggolan elé, aki 22 méterről elemi erővel vette célba a hálót, a labda pedig a kapu jobb oldalában kötött ki, Wojciech Szczesny beleért ugyan a lövésbe, de rosszul nyúlt a labdához. 1–0

És az Inter könnyedén növelhette volna az előnyét, Stefan de Vrij és Mauro Icardi is többször okozott veszélyt a Juventus kapujára, utóbbi egyik lövésénél Blaise Matuidi az ötösön belül mentett bevetődve. Ezzel szemben a túloldalon kevés használható labdát kaptak a támadók, Leonardo Bonucci első pillanatokban eleresztett lövésén kívül nem volt kapura tartó labda, és a távoli próbálkozásoknál nem futotta többre Massimiliano Allegri csapatának tudománya.

Cristiano Ronaldo a második félidőben lelohasztotta a milánói kedélyeket (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo a második félidőben lelohasztotta a milánói kedélyeket (Fotó: AFP)

A második játékrész elején azonban váltani tudott a Juventus, és ha nem is került nyomasztó fölénybe, Cristiano Ronaldo gyors egymást követő két helyzetéből a másodikat gólra váltotta. A 62. percben a portugál Miralem Pjaniccsal játszott össze az Inter-védelem bal oldalán, a bosnyák sarokkal adta vissza a labdát a portugálnak, aki 15 méterről ballal, laposan kilőtte a bal alsó sarkot. 1–1

Cristiano Ronaldónak pályafutása során ez volt a 600. találata klubmezekben, és sorozatban a 10. bajnoki szezonjában érte el a 20 gólos határt!

Ahogy telt az idő, az Interben egyre kevesebb volt a lendület, és láthatóan fogyott az erő a milánói lábakból, ám a frissítések következtében az utolsó percekre felszívta magát a hazai csapat, így mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, ha nem is ziccerek. Összességében így igazságos döntetlennel zárult a találkozó, amellyel talán egyik csapat sem lehet elégedetlen.

SZÖVEGES, ONLIVE KÖZVETÍTÉSÜNKET ITT TALÁLJA!

OLASZ SERIE A
34. FORDULÓ

Internazionale–Juventus 1–1 (Nainggolan 7., ill. C. Ronaldo 62.)

KORÁBBAN
Roma–Cagliari 3–0
(Fazio 5., Pastore 8., Kolarov 86.)

Bologna–Empoli 3–1 (Soriano 52., Orsolini 83., Sansone 95., ill. Pajac 17.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 34 28 4 2 68–24 +44 88
2. Napoli 33 20 7 6 62–30 +32 67
3. Internazionale 34 18 8 8 52–28 +24 62
4. Roma 34 16 10 8 61–46 +15 58
5. Atalanta 33 16 8 9 66–42 +24 56
6. Milan 33 15 11 7 47–31 +16 56
7. Torino 33 13 14 6 42–29 +13 53
8. Lazio 33 15 7 11 47–35 +12 52
9. Sampdoria 33 14 6 13 53–44 +9 48
10. Fiorentina 33 8 16 9 47–41 +6 40
11. Cagliari 34 10 10 14 32–47 –15 40
12. Sassuolo 33 8 14 11 47–52 –5 38
13. SPAL 33 10 8 15 34–47 –13 38
14. Bologna 34 9 10 15 37–48 –11 37
15. Parma 33 9 9 15 34–51 –17 36
16. Genoa 33 8 10 15 35–52 –17 34
17. Udinese 33 8 9 16 31–47 –16 33
18. Empoli 34 7 8 19 43–66 –23 29
19. Frosinone 33 5 8 20 26–60 –34 23
20. Chievo 33 2 11 20 24–68 –44 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik