Serie A: nehezen, de megvan a listavezető Napoli 10. sikere

Vágólapra másolva!
2021.10.31. 20:01
null
Correa két gólja döntött (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 11. fordulójának vasárnapi első meccsén az Inter Joaquín Correa duplájával 2–0-ra legyőzte az Udinesét, amivel a milánói gárda sorozatban a 25. hazai bajnokiján is gólt szerzett. Este pedig megszületett a Napoli tizedik győzelme is a bajnokságban.

Az Inter azzal a tudattal lépett pályára az Udinese ellen, hogy ha betalál, akkor klubrekordot állít be: a 2020 júliusában a Fiorentina elleni gól nélküli döntetlen óta sorozatban a 25. hazai bajnoki mérkőzésén szerezhet gólt. Dzekóék ebben a szellemben is kezdték a mérkőzést, s az első pillanatoktól kezdve jóval aktívabban és támadóbban léptek fel, mint a rivális, ám hiába alakítottak ki az első félidőben jóval több lehetőséget a vendégeknél, a csúcsbeállítást jelentő gól nem akart megszületni.

A kék-feketék a második félidőben sem változtattak a hozzáállásukon, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott – egészen a 60. percig. Akkor jött az addig nem túl fényesen muzsikáló Joaquín Correa,és miután labdát kapott a bal szélen, egy csel után megindult, s meg sem állt a kapuig, magabiztosan lőtt 14 méterről a jobb alsó sarokba. Alig tíz perc múlva tökéletesen igazolta Simone Inzaghi döntését, amiért pályán hagyta a szünetet követően is, hiszen a 68. percben Denzel Dumfries jobbról érkező beadását pontosan lőttea jobb felsőbe. Két perccel később már nyugodtan lekaphatta a duplázó argentin csatárt Inzaghi.

Ugyan a hajrában az Udinese játéka feljavult, a vendégek egy meg nem adott gólnál tovább nem jutottak, így az Inter – ha a vártnál kicsit nehezebben is, de – beállította a klubrekordot.2–0

Kora délután a Fiorentina hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Speziát, s a sikerben nagy részt vállalt a firenzeiek szerb csatára, Dusan Vlahovics, aki gyakorlatilag egymaga intézte el a Thiago Motta irányította vendégeket. Az első félidő utolsó előtti percében egy büntetőt váltott gólra, aztán a második félidőben előbb mintaszerű, a jobb oldalt végig futó támadás végén volt eredményes, a végeredményt pedig gyors kontra végén állította be bő negyedórával a mérkőzés vége előtt.

A listavezető Napoli este csak nagy nehézségek árán tudott nyerni 1–0-ra a kiesőzónában tanyázó Salernitana otthonában. Hogy mennyire nem volt könnyű a nápolyiak dolga, azt mutatja, hogy a vendégek 18 alkalommal kísérleteztek kapura lövéssel – más kérdés, hogy ezekből csak három találta el kaput. Ezek egyike volt az, amelyiknek köszönhetően a három pontot érő gól is esett – Piotr Zielinski révén –, de hogy Luciano Spalletti csapata mennyire megszenvedett a három pontért, azt jól mutatja, hogy milyen találattal is került előnybe.

ZIELINSKI GÓLJA

OLASZ SERIE A
11. FORDULÓ
Internazionale–Udinese 2–0
(J. Correa 60., 68.)
Fiorentina–Spezia 3–0
(Vlahovics 44., 62., 74. – az elsőt 11-esből)
Sassuolo–Empoli 1–2 (Tonelli 43. – öngól, ill. Pinamonti 83., Zurkowski 90+1.)
Genoa–Venezia 0–0
Salernitana–Napoli 0–1 (Zielinski 61.)

KÉSŐBB
Roma–Milan 1–2 (El Shaarawy 90+3., ill. Ibrahimovic 25., Kessié 57. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 11 10 1 23–3 +20 31
2. Milan 11 10 1 25–10 +15 31
3. Internazionale 11 7 3 1 28–12 +16 24
4. Roma 11 6 1 4 19–12 +7 19
5. Atalanta 11 5 4 2 20–14 +6 19
6. Lazio 11 5 3 3 22–19 +3 18
7. Fiorentina 11 6 5 16–13 +3 18
8. Verona 11 4 3 4 24–20 +4 15
9. Juventus 11 4 3 4 15–15 0 15
10. Empoli 11 5 6 16–21 –5 15
11. Torino 11 4 2 5 15–11 +4 14
12. Sassuolo 11 4 2 5 15–15 0 14
13. Bologna 10 3 3 4 15–22 –7 12
14. Udinese 11 2 5 4 12–16 –4 11
15. Sampdoria 11 2 3 6 14–23 –9 9
16. Venezia 11 2 3 6 8–17 –9 9
17. Genoa 11 1 5 5 15–22 –7 8
18. Spezia 11 2 2 7 12–26 –14 8
19. Salernitana 11 2 1 8 10–23 –13 7
20. Cagliari 10 1 3 6 12–22 –10 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik