Serie A: az utolsó pillanatokban mentett pontot az AC Milan

Vágólapra másolva!
2021.12.11. 22:53
null
Zlatan Ibrahimovic (jobbra) volt az AC Milan megmentője (Fotó: AFP)
Sokáig vezetett, de végül csak 1–1-es döntetlent tudott játszani az Udinese az AC Milannal az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 17. fordulójában.

 

Az udinei együttes már a 17. percben előnybe került Beto révén, s bár a labdát kevesebbet birtokolta, ezután is többet próbálkozott, mint milánói ellenfele, amely noha egyenlíteni tudott a 44. percben, de Theo Hernandez gólját les miatt érvénytelenítették.

A fordulás után az AC Milan próbált mindent megtenni az egyenlítésért, ám a 83. percben úgy tűnt, hogy az első gólt szerző Beto mindent eldönthet, csakhogy lövése kicsivel elment a kapu jobb oldala mellett. A dráma aztán a rendes játékidő ráadásának második percében jött, hiszen Zlatan Ibrahimovic megszerezte az egyenlítő találatot a milánóiaknak, amivel beállította az 1–1-es végeredményt.

Az Udinese ezzel a döntetlennel már öt mérkőzés óta nyeretlen, míg az AC Milan két győzelem után nem tudott ismét három pontot szerezni.

OLASZ SERIE A
17. FORDULÓ
Udinese–AC Milan 1–1
(Beto 17., ill. Ibrahimovic 90+2.)

VASÁRNAP
12.30: Torino–Bologna (Tv: Sport1)
15.00:Hellas Verona–Atalanta (Tv: Sport1)
18.00: Napoli–Empoli (Tv: Sport1)
18.00: Sassuolo–Lazio
20.45: Inter–Cagliari (Tv: Sport1)

HÉTFŐN
15.00: Atalanta–Roma

KORÁBBAN
Fiorentina–Salernitana 4–0 (Bonaventura 31., Vlahovics 51., 84., Maleh 90.)
Venezia–Juventus 1–1 (Aramu 55., ill. Morata 32.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Genoa–Sampdoria 1–3
(Destro 78., ill. Gabbiadini 7., 67, Caputo 49.)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 17 12 3 2 36–19 +17 39
2. Internazionale 16 11 4 1 39–15 +24 37
3. Napoli 16 11 3 2 34–12 +22 36
4. Atalanta 16 10 4 2 35–19 +16 34
5. Fiorentina 17 10 7 31–22 +9 30
6. Juventus 17 8 4 5 23–17 +6 28
7. Roma 16 8 1 7 24–19 +5 25
8. Lazio 16 7 4 5 32–30 +2 25
9. Bologna 16 7 3 6 23–27 –4 24
10. Verona 16 6 5 5 32–28 +4 23
11. Empoli 16 7 2 7 26–29 –3 23
12. Sassuolo 16 5 5 6 26–25 +1 20
13. Torino 16 5 4 7 20–17 +3 19
14. Sampdoria 17 5 3 9 25–33 –8 18
15. Udinese 17 3 8 6 22–28 –6 17
16. Venezia 17 4 4 9 16–30 –14 16
17. Spezia 16 3 3 10 17–36 –19 12
18. Cagliari 16 1 7 8 17–30 –13 10
19. Genoa 17 1 7 9 18–34 –16 10
20. Salernitana 17 2 2 13 11–37 –26 8
Legfrissebb hírek

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
20 órája

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40

Patrick Vieira hosszabbított a Genoával – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:17

Gasperini veszi át az AS Roma irányítását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.06. 17:15

Mohammed Kudust is kiszemelte a Chelsea – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.06. 08:36

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Simone Inzaghi távozik az Intertől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.03. 19:09
Ezek is érdekelhetik