Serie A: amerikai tulajdonba került az FC Parma

MTI MTIMTI MTI
2020.09.18. 12:59
Az amerikai Krause csoport megvásárolta az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Parma Calcio 1913 csapatát.

A tengerentúli üzleti csoport pénteken írta alá szerződését az eddigi tulajdonossal a klubrészvények 90 százalékának felvásárlásáról. Az együttest a 2015-ös csődje után megvásárló Nuovo Inizio cég a részvények kilenc százalékát tartotta meg, míg egy százalék annál a vállalkozásnál maradt, amely a gárda szurkolóinak biztosít részvényvásárlási lehetőséget.

„Régi álmunk vált valóra a Parma Calcio megszerzésével. Ez a klub harcosokból áll, akik a Serie D-ből indulva három év alatt három osztályt léptek feljebb, ami a rugalmasságukat is bizonyítja” – méltatta a Parmát Kyle Krause, a tulajdonosi csoport ügyvezetője.

A Parma még soha nem nyert olasz bajnokságot, de az 1990-es években világraszóló sikereket ért el, mivel kétszer megnyerte az UEFA-kupát, egyszer pedig a Kupagyőztesek Európa Kupáját. Az „aranykorszak” után a csapat gyengült, majd anyagilag is megroggyant, 2015-ben pedig csődbe ment és visszasorolták a negyedosztályba. Onnan viszont évről évre feljebb kapaszkodott, tavaly visszajutott a Serie A-ba, amelyben a 11. helyen zárta a 2019–2020-as szezont.

Olaszországban az utóbbi években több klubot is tengerentúli befektetők vásároltak meg: az AC Milannak, az AS Romának és a Fiorentinának is amerikai, míg a Bolognának kanadai a tulajdonosa.


Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02

Serie A: kiütötte a Cagliarit a Monza, Parmában nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2026.10.19. 22:33

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 22:46

Az Inter fél óra alatt lerendezte a Parmát

Olasz labdarúgás
2026.10.10. 22:39

Eb 2032: Olaszország 13 város 14 stadionját tartja alkalmasnak a rendezésre

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 21:27

Tovább nőtt a Juventus vesztesége

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 16:51