Serie A: a Roma Mhitarjan vezérletével verte meg a Torinót

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.12.17. 22:46
null
Mhitarjan szerzett vezetést a Romának (Fotó: AFP)
Az AS Roma hazai pályán 3–1-re legyőzte a Torinót az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 12. fordulójában.

 

A Torino több szempontból sem lehetett optimista a római kirándulás előtt: egyfelől a legutóbbi hat meccsén csupán egyszer nem kapott ki (s ez az állítás igaz a teljes idényére is), másfelől alapemberei hiányában a 2006–2007 óta látott legfiatalabb átlagéletkorú kezdőjével lépett pályára.

Az első percekben még így is a Torino bizonyult kezdeményezőbbnek, előbb Karol Linetty kerülhetett volna helyzetbe, majd Andrea Belotti közeli fejese jelenthetett volna vendégvezetést, ám Pau López mindkétszer jól helyezkedett.

A 14. percben aztán jött a fordulat: Wilfried Singo hét perc alatt már a második sárga lapját gyűjtötte be, ezzel pedig igen korán meg is pecsételődött a „bikák” sorsa...

Az emberelőnyt Henrih Mhitarjan váltotta gólra a 27. percben, majd még az első félidő vége előtt Jordan Veretout tizenegyesével meg is duplázta előnyét a házigazda (2–0). Mhitarjan az idényben már 12 gólból vállalt főszerepet (hetet maga szerzett, ötöt előkészített), ezzel az öt topligában a legeredményesebb középpályás az Opta adatai szerint.

A szünet után megerőltetés nélkül tartotta előnyét a Roma, sőt, a 68. percben Borja Mayoral előkészítése nyománLorenzo Pellegrini góljával háromgólosra növelte. A tíz emberrel is becsülettel küzdő Torino a 73. percben Belotti kibrusztolt találatával szépített, de a végén így is örülhetett annak, hogy nem kapott kiütéses verést, mivel a hosszabbítás pillanataiban Mayoral ziccert hibázott. 3–1

Az AS Roma a fordulót követően negyedik, a Torino továbbra is kieső helyen, a 19. pozícióban áll.

OLASZ SERIE A
12. FORDULÓ
Roma–Torino 3–1
(Mhitarjan 27., Veretout 43. – 11-esből, Lo. Pellegrini 68., ill. Belotti 73.)
KORÁBBAN
Fiorentina–Sassuolo 1–1 (Vlahovics 35. – 11-esből, ill. H. Traoré 13.)
Genoa–Milan 2–2 (Destro 47., 60., ill. Calabria 52., Kalulu 83.)
Inter–Napoli 1–0 (R. Lukaku 71. – 11-esből) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Parma–Cagliari 0–0
Spezia–Bologna 2–2 (Nzola 19., 63., ill. Domínguez 72., Musa Barrow 90+2.)
HellasVerona–Sampdoria 1–2 (Zaccagni 70. – 11-esből, ill. Ekdal 41., Verre 54.)
Juventus–Atalanta 1–1 (Chiesa 29., ill. Freuler 57.)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 12 8 4 27–13 +14 28
2. Internazionale 12 8 3 1 30–15 +15 27
3. Juventus 12 6 6 24–10 +14 24
4. Roma 12 7 3 2 27–17 +10 24
5. Napoli 12 8 4 26–12 +14 23
6. Sassuolo 12 6 5 1 22–13 +9 23
7. Verona 12 5 4 3 16–11 +5 19
8. Atalanta 11 5 3 3 22–17 +5 18
9. Lazio 12 5 3 4 18–20 –2 18
10. Udinese 11 4 2 5 13–14 –1 14
11. Sampdoria 12 4 2 6 18–20 –2 14
12. Cagliari 12 3 4 5 18–23 –5 13
13. Bologna 12 4 1 7 18–24 –6 13
14. Parma 12 2 6 4 12–19 –7 12
15. Benevento 12 3 3 6 13–23 –10 12
16. Spezia 12 2 5 5 17–25 –8 11
17. Fiorentina 12 2 4 6 12–20 –8 10
18. Genoa 12 1 4 7 12–24 –12 7
19. Torino 12 1 3 8 20–30 –10 6
20. Crotone 12 1 3 8 10–25 –15 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik