Serie A: a Milan kölcsönvette Tomorit a Chelsea-től – hivatalos

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.01.22. 20:01
null
Fikayo Tomori a Milanban folytatja (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) listavezető Milan pénteken bejelentette, hogy kölcsönvette az egyszeres angol válogatott középhátvédet, Fikayo Tomorit a Chelsea-től.

 

A londoni klub honlapjának beszámolója szerint a kölcsönszerződés csak a tavaszi idényre szól, de nyáron a milánóiak 25 millió euróért végleg megvásárolhatják a 23 éves, kanadai születésű futballista játékjogát.

Tomori hétéves korától a Chelsea utánpótlásában nevelkedett, a felnőttcsapatban 27 mérkőzésen szerepelt, de kölcsönben megfordult már a Brighton, a Hull City és a Derby County együttesében is.

Stefano Pioli vezetőedző már szombaton, az Atalanta elleni bajnoki mérkőzésen számít Tomori játékára, mert Alessio Romagnoli nem léphet pályára, és Simon Kjaer sincs százszázalékos állapotban.

Tomori a Milan harmadik téli igazolása Soualiho Meité és Mario Mandzukic után.

Legfrissebb hírek

Serie A: elégedetlenek Conte edzéseivel a Napoli játékosai

Olasz labdarúgás
2025.11.12. 14:47

A „magyar Platinit”, Détári Lajost kérdezték a Bologna meneteléséről

Olasz labdarúgás
2025.11.12. 11:09

Raffaele Palladino vette át Ivan Juric helyét az Atalanta kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.11. 22:09

A Sassuolo elleni blama volt az utolsó csepp a pohárban, elbocsátotta edzőjét az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.11.10. 18:23

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 22:51

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 20:14

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57
Ezek is érdekelhetik