Napoli: Pihennem kell, fáradtnak érzem magam – Spalletti

2023.05.29. 17:57
null
Luciano Spalletti (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Aurelio De Laurentiis, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot (Serie A) megnyerő SSC Napoli elnöke egy olasz tévéműsorban arról beszélt, hogy a vezetőedző, Luciano Spalletti távozna Nápolyból. Ezt most a 64 esztendős szakember is megerősítette.

 

„Szeretnék több időt szentelni Matilde lányomnak, akivel korábban nem lehettem sokat együtt. Kicsit pihennem kell, fáradtnak érzem magam. Nem fogom meggondolni magam, egy évet biztosan kihagyok” – idézte Luciano Spallettit a corrieredellosport.it.

Az olasz szakember elmondta, már korábban eldöntötte, hogy a 2022–2023-as kiírás után elmegy pihenőre. Hozzátette, a bajnoki cím ellenére is úgy gondolja, hogy ő többet kapott a Napolitól, mint adott volna.

„Nincs olyan dolog, ami ne hiányozna majd a városból és a klubból. A Napolit biztosan követni fogom ezután is, ha játszik. Néha az emberek a túlzott szeretet miatt távoznak” – folytatta a 64 éves szakember.

Spalletti végül beszélt az olasz bajnoki címről és a Bajnokok Ligája-szereplésről is.

„Tisztában vagyunk vele, mit vittünk véghez a bajnokságban. A város megmutatta, mennyire szenvedélyesen szeretik itt a futballt az emberek. A BL-ben tovább is menetelhettünk volna. Nagyon bánjuk, hogy nem így történt, hiszen korábban megmutattuk, mire vagyunk képesek a világ legjobbjai ellen” – mondta az olasz vezetőedző.

 


 

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
16 órája

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
2026.09.01. 14:45

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

Allegri cseréi döntöttek, idegenbeli győzelemmel kezdett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 22:42

Az okosan erősítő Roma, vagy a kétszeres BL-győztes csatárt szerződtető Milan lehet az Inter fő kihívója?

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 12:40

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
2026.08.12. 19:01

Nápolyban két dolog szent: a pizza széle és a költségvetési egyensúly

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 18:21

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.03. 10:30