Napoli: Osimhent új szerződése megvédheti Szaúd-Arábiától – sajtóhír

B. A.B. A.
2023.08.06. 19:01
null
A Napoli legalább 150 millió eurót szeretne Victor Osimhenért (Fotó: Getty Images)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a szaúd-arábiai Al-Hilal szeretné leigazolni az olasz bajnok Napoli csatárát, Victor Osimhent. A nápolyi klub viszont szeretné hosszú távra lekötni a 24 éves labdarúgót, az új megállapodás az olasz Sky Sports szerint még biztosítékot is nyújtana, hogy Osimhen nehezebben tudjon Szaúd-Arábiába szerződni.

 

A Sky Sports Italia információ szerint az Al Hilal továbbra is érdeklődik Victor Osimhen iránt. A 24 éves nigériai támadó hosszú távú szerződést szeretne, valamint olyan mértékű fizetésemelést, amely érzékelteti a csapatban betöltött szerepét. Emellett szeretne elengedési záradékot, ami által kontrollt kapna a jövőjét illetően.

Mindeközben az Al-Hilal egymillió eurós heti fizetéssel csábítaná Osimhent Szaúd-Arábiába. A Napoli elnöke, Aurelio De Laurentiis két külön záradékot szeretne a nigériai csatár új szerződésébe: az egyik az európai csapatokra, míg a másik a szaúd-arábiai klubokra vonatkozna. Utóbbi tétel a tervek szerint közel kétszer annyi lenne, mint amennyit az öreg földrész egyleteinek kellene fizetniük.

A kivásárlási összeg egyelőre kérdéses, mivel Osimhen 110 millió eurót preferálna, a klub azonban legalább 150 milliót szeretne. Az új szerződés már csak idő kérdése, ugyanis a Football Italia szerint mindkét fél le kívánja zárni a tárgyalásokat a Napoli augusztus 19-én esedékes első bajnoki mérkőzése előtt.

Legfrissebb hírek

Serie A: folytatta győzelmi sorozatát a címvédő Napoli; Genovában nyert az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.03.20. 22:45

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Későn jött Casadei fejese, a Napoli hozta a kötelezőt a Torino ellen

Olasz labdarúgás
2026.03.06. 22:51

Serie A: az Atalanta fordított a Napoli ellen a fejes gólok meccsén

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 17:02

Donyell Malen duplázott, de a Napoli pontot mentett a Roma ellen

Olasz labdarúgás
2026.02.15. 22:43

Fabregas büszke a csapatára, Conte a játékvezetőt is hibáztatja a Napoli kupakiesése miatt

Olasz labdarúgás
2026.02.11. 11:26

Tizenegyesek döntöttek Nápolyban, a Como lesz az Inter ellenfele az Olasz Kupa elődöntőjében

Olasz labdarúgás
2026.02.10. 23:21

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában; a Torino pontot mentett Firenzében

Olasz labdarúgás
2026.02.07. 22:47
Ezek is érdekelhetik