„Kínai milliárdosok” az Atalantában és a Milanban?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.01.29. 15:27
null
Egyszer már sikerült… (Fotó: AFP)
Jelentjük, a labdarúgó-topligákban a téli átigazolási idény minden egészségügyi és gazdasági tragédia árnyékában is zakatol, ha a szokásosnál sokkal rövidebb formában is, de természetesen idén is jelentkezünk megszokott összefoglalóinkkal. A szokásoknak megfelelően az angolok után az olaszokkal folytatjuk a második kört.


Az ATALANTA nem csak elméleti és szóbeli szinten űzött utánpótlás-neveléssel, szakértő szakértői megfigyelőhálózattal és sok-sok befektetéssel felzárkózott a legjobb olasz klubok mellé, s éppen a legjobbkor tudott komolyabb pénzt kivenni a játékoseladásokból, mert a járvány nem kímélte Bergamót sem (sőt...). Az olasz liga szerint máris 700 millió eurót veszítettek az országban a profi klubok, ez 1.2 milliárd euró lesz, ha a szurkolók nem térhetnek vissza az idény végéig a stadionokba; a tervek szerint a beoltottakat beengedik majd a mérkőzésekre.

A nyáron érkezett az Atalantához a Mario Pasalic, Alekszej Mirancsuk, Sam Lammers, Simone Muratore négyes, opciós kölcsönbe a Cristian Romero, Fabio Depaoli páros, majd nagy meglepetésre szintén kölcsönbe a balhátvéd Johan Mojica a Gironától és a jobbhátvéd Cristiano Piccini a Valenciától.

Ők ketten már nincsenek a klubnál, és a nyáron eladott Timothy Castagne, Gianluca Mancini kettős után most távozott Amad Diallo is: hármójukat 60 millióért adták el, bónuszok nélkül, miután hármójukat összesen 6.8 millió euróért vették meg.

A téli nagy vétel eddig a dán jobbhátvéd, Joakim Maehle, akiért 11 millió eurót kapott most a Genk, hárommillió járul ehhez, ha az Atalanta bejut a BL csoportkörébe, és még egymillió, ha a futballista pályára lép az idei Európa-bajnokságon! A magas, sokat futó és a szélről sokszor beadó Maehle érkezése nem azt vetíti előre, hogy eladják a topligákból csábított Hans Hateboert, hanem azt, hogy mégsem veszik meg Fabio Depaolit a Sampdoriától – írtuk, és mire elkészült a cikk többi része, addigra a mostanában rossz formában lévő védőt elvitte a Benevento, négymilliós opcióval. A Samptól, ugyanis az Atalanta felbontotta a védő kölcsönszerződését, miután az megfelelt a kérő orvosi vizsgálatain.

Kiszemelt még a közeljövőre a Juve-szélső, Federico Bernardeschi (az Atalanta taktikai felállása jobban állna neki), a megfigyelők szerint a marokkói U23-as válogatott Tarik Tisszudali (Beerschot) is jó megoldás erre a posztra. A kézenfekvő megoldás a csatárposztra a kínai klubjával a minap végleg szakító, de most éppen koronavírusos Stephan El Shaarawy, a meglepő az interes Christian Eriksen – a középső középpályások közül a bergamói szakemberek szerint a jó nevű Ziga Laci (AEK Athén), az udinei Walace, a sahtaros Viktor Kovalenko és a római Amadou Diawara érett meg egy szerződésre, utóbbit a Roma maga ajánlotta cserébe Alejandro Gómezért és nem kevés pénzért.

A húszéves lengyel középhátvéd, Kamil Piatkowski (Raków Czestochowa) nagy tehetség, a Milan, a Lazio és a Fiorentina is elküldte érte a megfigyelőit, klubja nagy örömére, amely 4-5 millió eurót remél érte.

A Torino csatárt keres, és mivel a Fiorentina továbbra is ragaszkodik a húszmillió euróhoz Christian Kouamé ügyében, inkább Sam Lammerst vinnék el, a fiatal holland ugyanis messze áll klubjában a kezdőségtől Gómez „kiszállása” ellenére is – a másik öt kérője a Hellas Verona, a Sampdoria, a Genoa, a Benevento és az Udinese. Sőt a Tuttosport szerint a Juventusnál is szóba került a neve!


Ami biztos: Alejandro „Papu” Gómez nagy meglepetésre elhagyta az Atalantát, ahol már-már klasszissá érett, és a váltás oka aligha a Juventus indulójának előadása lehetett. Gian Piero Gasperini mester ragaszkodott az eladásához, a 32 éves játékos nagy meglepetésre a Sevillánál folytatja, noha topklubok sora érdeklődött iránta. Pánikra nincs ok: az Atalanta Gómezzel átlagosan 1.5, nélküle 2.3 pontot szerzett az idényben…

Gómez nagyon szépen búcsúzott, nem „lőtt vissza” senkire, még volt edzőjére sem: szóval ezért volt nagy kedvenc a városban és a csapatban. Olasz lapok szerint az Atalanta kizárta, hogy a Serie A-n belül maradjon – a Juve, az Inter és a Milan is vitte volna –, a spanyolok 5.5 milliót fizettek érte most, 2.5 milliós a bónuszkeret.

 

A fiatal horvát védőmindenest, Bosko Sutalót a Spezia, a Bologna és a Crotone is kölcsönkérte, Malinovszkij azonban nem eladó.

Ügyesen tett-vett a nyáron a MILAN, amely kölcsönvette az új Andrea Pirlót, Sandro Tonalit, nagyon olcsón megszerezte az Ante Rebic, Jens Petter Hauge, Alexis Saelemaekers, Simon Kjaer, Ciprian Tatarusanu, Pierre Kalulu, Diogo Dalot sort, a Real Madrid pedig odaadta egy idényre Brahim Díazt, akivel nagyon elégedettek Milánóban.

Most kölcsönvették félmillió euróért a Torinótól a középső középpályás Soualiho Meitét, nyári nyolcmillió eurós vételi opcióval, 1.5 milliós bónuszokkal (az ő a posztján meglehetősen bő a keret), és érkezett a Chelsea-től az angol válogatott középső védő, Fikayo Tomori, szintén vételi lehetőséggel.


Tomori, Meité és Tatarusanu jól játszott az Inter elleni kupaderbin, amelyen Zlatan Ibrahimovic volt a főszereplő. A svéd új társat kapott: a 29.5 millióért vett Rafael Leao mostanában balszélsőként szerepel, nem is rosszul, az új (csere)középcsatár a 34 évesMario Mandzukic lesz, akinek lejárt a szerződése még tavaly nyáron az al-Duhaillal, azóta rápihent az újabb kihívásokra.

Jelenleg sérült.

A horvát támadó fél plusz egy évre írt alá.

A 18 éves, U21-es válogatott kerettag csatárt, Lorenzo Colombót kölcsönadták a Cremonesének, a 10.6 millióért vett brazil középső védő, Léo Duarte opciósan a Basaksehirhez került, az anno több mint kétszer ennyiért vett jobbhátvéd, Andrea Conti pedig a Parmában keresgeti egykori, súlyos sérülése előtti önmagát. Ha nem esik ki a Parma, hétmillióért meg kell vennie az egyszeres válogatott játékost. Nagyon jól járt a Lazio a harmincéves argentin középhátvéddel, Mateo Musacchióval, a Milan már nem annyira, mert ingyen engedte el jobb híján a három évvel ezelőtt 18 millió euróért vett játékost!

Hogy ki érkezik még januárban? Bő a kiszemeltek vagy a sajtó által sejtett kiszemeltek névsora (Achraf Lazaar a Newcastle-ből, Ricardo Graca a Vascóból, Piatkowski a Rakow Czestochowából, Medhi Benatia az al-Duhailból, Nicolas N'Koulou a Torinóból, Mohamed Simakan az RC Strassburgtól és Loic Badé a Lens-ból a védelembe; Mattias Svanberg a Bolognától, Ismaila Coulibaly a Sheffield Unitedtől, Albert Sambi Lokonga az Anderlechttől, Mattia Zaccagni a Hellas Veronától és Leon Dajaku az Union Berlintől a középpályára; Dennis Man az FCSB-től, Brian Brobbey az Ajax ifiből, Andrija Radulovics a Crvena zvezdától és Filip Marchwinski a Lech Poznantól a támadósorba), de igazán nagy ászra aligha lesz most pénze a Milannak.

Hacsak el nem adja Rade Krunicot, de neki komoly kérője sincs – Franck Kessiéért ellenben fizethet negyvenmillió eurót az Arsenal vagy a Tottenham Hotspur.

És ez éppen elég lehet a túl hamar eladott Manuel Locatelli visszacsábítására, a mönchengladbachi középpályás, Florian Neuhaus, a Feyenoord-bekk Marcos Senesi megvétele húszmillió eurón felüli úri huncutság, a marseille-i Jordan Amavi, a sportingos balhátvéd, Nuno Mendes és a Basaksehir-középpályás, Irfan Can Kahveci már tízmillió euró körüli summáért megmozdítható – és per pillanat talán nem is igazán emelnék a Milan fényét.

Alexandre Pato annál inkább, a Milan egykori ásza ráadásul ingyen térhetne vissza, lévén a nyár óta nincs csapata… Annak idején Kínában mesés fizetést kapott, talán így nem áll elő nagy igényekkel a már 31 éves örök ígéret.

Nagy fogás lesz a szintén brazil középpályás, Otávio, akinek a nyáron lejár a szerződése a Portóval, de a Roma, a Juventus, a Leicester City, a Napoli sőt még a Vancouver Whitecaps is tudja ezt. Utóbbi évi kétmillió eurós fizetést adna a 25 éves játékosnak – és ötmilliós aláírási pénzt…

A SERIE A ÁTIGAZOLÁSAI, 2021 TELE

ATALANTA
ÉRKEZETT:
Joakim Maehle (Genk, 11 000 000 euró)
Kölcsönből vissza:
Matteo Pedrini (Grossetto)
TÁVOZOTT: Amad Diallo (Manchester United, 21 000 000 euró), Papu Gómez (Sevilla, 5 500 000)
Kölcsönbe:
Riccardo Burgio (Renate), Matteo Pedrini (Bisceglie), Marco Carnesecchi (Cremonese), Lorenzo Peli (Como), Marco Tumminello (SPAL)
Kölcsönből vissza: Johan Mojica (Girona), Cristiano Piccini (Valencia), Fabio Depaoli (Sampdoria)

BENEVENTO
ÉRKEZETT:
Kölcsönbe: Fabio Depaoli (Benevento)
Kölcsönből vissza:
Francesco Rillo (Fano), Luca Antei (Pescara), Arturo Onda (Casarano)
TÁVOZOTT:
Lorenzo Del Pinto (Reggiana)
Kölcsönbe:Francesco Rillo (Casertana), Giovanni Volpicelli (Paganese)

BOLOGNA
ÉRKEZETT:

Kölcsönbe: Adama Soumaoro (Lille)
Kölcsönből vissza: Alex Cossalter (Ravenna)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe: Stefano Denswil (FC Bruges), Arturo Calabresi (Cagliari)

CAGLIARI

ÉRKEZETT:
Kölcsönbe:
Radja Nainggolan (Inter), Alfred Duncan (Fiorentina, 1 000 000 euró), Arturo Calabresi (Bologna)
TÁVOZOTT:Valter Birsa (szerződését felbontották), Fabio Pisacane (Lecce, ingyen)
Kölcsönbe: Simone Pinna (Ascoli)

CROTONE
ÉRKEZETT:

Kölcsönből vissza:
Giuseppe Borello (Pro Vercelli)
TÁVOZOTT:
Tomislav Gomelt (Den Haag, ingyen), Mattia Mustacchio (Alessandria, ingyen)
Kölcsönbe:
Giuseppe Borello (Cesena), Giovanni Crociata (Empoli)

FIORENTINA
ÉRKEZETT:
Youssef Maleh (Venezia, 700 000 euró), Alekszandr Kokorin (Szpartak Moszkva, 4 500 000)
Kölcsönbe: Kévin Malcuit (Napoli)

TÁVOZOTT: Pedro (Flamengo, 14 000 000 euró)
Kölcsönbe: Julián Illanes (Avellino), Riccardo Saponara (Spezia), Pol Lirola (Marseille), Alfred Duncan (Cagliari, 1 000 000 euró), Christian Dalle Mura (Reggina), Youssef Maleh (Venezia)

GENOA
ÉRKEZETT: Elia Petrelli (Juventus U23), Manolo Portanova (Juventus)

Kölcsönbe: Kevin Strootman (Marseille), Jérome Onguéné (RB Salzburg), Nicolo Rovella (Juventus)
Kölcsönből vissza: Patrizio Masini (Sambenedettese)
TÁVOZOTT: Petar Brlek (NK Osijek, i.), Ivan Lakicsevics (Reggina, ingyen), Lasse Schöne (szerződését felbontották), Nicolo Rovella (Juventus)
Kölcsönbe: Claudiu Micovschi (Reggina), Stefano Sturaro (Hellas Verona)

HELLAS VERONA
ÉRKEZETT:
Kölcsönbe: Stefano Sturaro (Genoa), Kevin Lasagna (Udinese)

TÁVOZOTT: Emmanuel Badu (visszavonult)
Kölcsönbe: Michele Vano (Perugia), Alan Empereur (Sao Paulo), Andrea Danzi (Ascoli), Karim Laribi (Reggiana)

INTERNAZIONALE
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza:
Sebastiano Esposito (SPAL), Giacomo Pozzer (Monopoli 1966)
TÁVOZOTT: Axel Bakayoko (Crvena zvezda, ingyen)
Kölcsönbe: Radja Nainggolan (Cagliari), Sebastiano Esposito (Venezia), Giacomo Pozzer (Lucchese)

JUVENTUS
ÉRKEZETT: Nicolo Rovella (Genoa)

TÁVOZOTT: Manolo Portanova (Genoa)
Kölcsönbe:Stefano Gori (Pisa), Nicolo Rovella (Genoa)

LAZIO
ÉRKEZETT: Mateo Musacchio (Milan, i.)
Kölcsönből vissza: Bobby Adekanye (Cádiz)

TÁVOZOTT:
Kölcsönbe: Riza Durmisi (Salernitana), Bobby Adekanye (Den Haag), Szofian Kijine (Salernitana)

MILAN
ÉRKEZETT: Mario Mandzukic (egyesület nélküli)

Kölcsönbe: Soualiho Meité (Torino, 500 000), Fikayo Tomori (Chelsea)
TÁVOZOTT: Mateo Musacchio (Lazio, i.)
Kölcsönbe:
Léo Duarte (Basaksehir), Andrea Conti (Parma), Lorenzo Colombo (Cremonese)

NAPOLI
ÉRKEZETT:

TÁVOZOTT: Fernando Llorente (Udinese, ingyen)
Kölcsönbe:
Francesco Mezzoni (Pro Vercelli), Arkadiusz Milik (Marseille), Kévin Malcuit (Fiorentina)

PARMA
ÉRKEZETT: Vasziliosz Zagaritisz (Panathinaikosz, 380 000)
Kölcsönbe: Andrea Conti (Milan)

TÁVOZOTT: Giuseppe Carriero (Avellino), Matteo Scozzarella (Monza), Sebastiano Longo (Casertana, ingyen)
Kölcsönbe: Muhamed Tehe Olawale (Mariehamn), Michele Laraspata (Hamrun Spartans), Andrea Adorante (Francavilla), Gabriele Carannante (Turris)

ROMA
ÉRKEZETT:

TÁVOZOTT:

SAMPDORIA
ÉRKEZETT:

Kölcsönbe: Ernesto Torregrossa (Brescia, 500 000)
Kölcsönből vissza: Fabio Depaoli (Atalanta)
TÁVOZOTT: Dodo (szerződését felbontották)
Kölcsönbe:
Tommaso Farabegoli (Feralpisalo), Fabio Depaoli (Benevento)

SASSUOLO
ÉRKEZETT:

Kölcsönből vissza:
Giacomo Satalino (Cesena), Jens Odgaard (Lugano), Giuseppe Aurelio (Cesena)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe:
Giacomo Satalino (Monopoli 1966), Federico Ricci (Monza), Raul Steau (Monopoli 1966), Jens Odgaard (Pescara), Giuseppe Aurelio (Imolese)

SPEZIA
ÉRKEZETT:

Kölcsönbe:
Riccardo Saponara (Fiorentina)
Kölcsönből vissza: Theophilus Awua (Cittadella)
TÁVOZOTT: Paolo Bartolomei (Cremonese)
Kölcsönbe: Jacopo Giuliani (Carpi), Luca Mora (SPAL), Theophilus Awua (Pro Vercelli)

TORINO
ÉRKEZETT:

TÁVOZOTT:
Kölcsönbe: Soualiho Meité (Milan, 500 000), Vincenzo Millico (Frosinone)

UDINESE
ÉRKEZETT: Fernando Llorente (Napoli, ingyen)

TÁVOZOTT: Hidde ter Avest (Utrecht), Nícolas (Reggina)
Kölcsönbe:
Mamadou Coulibaly (Salernitana), Cristo (Mirandés), Kevin Lasagna (Hellas Verona)

Lezárva csütörtökön este, vastaggal az elmúlt hét nap átigazolásai.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik