Inter: százmillió alatt nem engedik el Lautarót a Barcelonába

Vágólapra másolva!
2020.05.28. 11:04
null
Lautaro Martínezt nem akarja elengedni az Inter (Fotó: AFP)
Piero Ausilio, az Inter sportigazgatója elmondása szerint a klub nem kívánja eladni Lautaro Martínezt, így az iránta érdeklődő Barcelonának egyetlen választása maradt.

 

A katalánokat az utóbbi időszakban többször is szóba hozták az argentin támadóval, egyes hírek szerint a megegyezés is megvolt már, ám a koronavírus-járvány átírt mindent. A Barcelona kívánságlistáján előkelő helyen szereplő játékosnak 2023 nyaráig szól a szerződése az Internél, amely nem tervezi elengedni egyik legjobbját.

Az argentin csatár szerződésében 111 millió eurós kivásárlási ár szerepel – ez még a következő hetekben érvényes –, az Inter ebből az összegből nem enged, ráadásul egyben szeretné megkapni. A Barca próbált tárgyalni a milánói együttessel a pénzzel kapcsolatban, sikertelenül.

„Lautaro Martínez csak egyféleképpen hagyhatja el az Intert, ha kifizetik a kivásárlási árát. Ez a záradék július elején jár le, már nincs sok hátra addig. Ez az egyetlen lehetőség, hogy Lautaro távozzon” – mondta Piero Ausilio a Sky Italiának.

Az elmúlt hetekben, hónapokban egyértelműen a Barcelonát tartották a legesélyesebbnek, hogy szerződtesse Martínezt, ugyanakkor a Manchester United és a Chelsea is kopogtatott az Internél.

„Fontos játékosa a klubnak, és ne felejtsük el, hogy még három év hátravan a szerződéséből. Az Inter nem adja el a legfontosabb futballistáit, meg akarunk tartani mindenkit, és ez Lautaróra is igaz. Több klub is felvette velünk a kapcsolatot a szerződtetése kapcsán, a legélénkebben a Barcelona érdeklődik, ezt nem tagadom, de tisztában vannak vele, hogy nincs szándékunkban elengedni őt.”

Lautaro Martínez a Serie A idényének félbeszakításáig 31 meccsen szerepelt az Interben, és 16-szor volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13
Ezek is érdekelhetik