Fiorentina: Prandelli lemondott, az edzői karrierje is véget érhet

Vágólapra másolva!
2021.03.23. 15:28
null
Valószínűleg nem nekem való már az a világ, amelynek egész életemben a részese voltam – Cesare Prandelli (Forrás: Getty Images)
A Fiorentina olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatának hivatalos honlapján bejelentették, kevesebb mint öt hónap munka után lemondott a vezetőedzői posztról az olasz válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a játékosként Bajnokok Ligája-győztes Cesare Prandelli. A szakember úgy érzi, nem neki való már az a világ, amelynek egész életében a részese volt.

Hivatalosan is benyújtotta lemondását a Fiorentina vezetőségének Cesare Prandelli, aki november 9-e óta dolgozik a klubban – 23 mérkőzésen 1.04 pontátlagot ért el. A csapat a jelenleg is zajló Serie A-évadban 28 forduló után 7 győzelemmel, 8 döntetlennel és 13 vereséggel a tabella 14. helyén áll. A klub a közleményében tudatta, sajnálja az olasz válogatottal 2012-ben Eb-ezüstéremig jutó mester döntését, amelynek okai „túlmutatnak a labdarúgáson.” Az odaadó, szenvedélyes munkáját megköszönték a honlapon, amelyen a szakember búcsúlevele egyaránt megjelent:

„Második alkalommal hagyom el a Fiorentinát. Először mások parancsára tettem azt, ma én határoztam így. Az életem jelenlegi szakaszában olyan kellemetlen helyzetben találtam magam, hogy nem lehetek önmagam. Már e csodálatos új élmény kezdetén éreztem, hogy valami nincs rendben velem. A csapat és a szurkolók iránt érzett tiszteletem és szeretetem jeléül döntöttem úgy, távozom. Az elmúlt hónapokban megváltoztam. Azért jöttem ide, hogy minden erőmmel segítsem a csapatot, ám ez nem megy. Tisztában vagyok azzal, hogy mindez akár az edzői pályafutásom végét is jelentheti, de nem érzek megbánást és nem is szeretnék. Valószínűleg nem nekem való már az a világ, amelynek egész életemben a részese voltam. Megváltoztam, minden sokkal gyorsabban fejlődik, mint ahogy azt gondoltam. Eljött az ideje annak, hogy lassítsak, megálljak, hogy visszataláljak ahhoz, aki valójában vagyok– fogalmazott Prandelli.

A Football Italia mindeközben közölte, az épp Prandelli előtt távozó Giuseppe Iachini ülhet vissza a firenzei kispadra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik