Újra Massimiliano Allegri lett a Milan vezetőedzője – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.05.30. 12:04
null
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Milan pénteken hivatalos felületein jelentette be, hogy Massimiliano Allegri lett a csapat vezetőedzője.

Massimiliano Allegri 2010 és 2014 között már irányította a milánóiakat, és akkor bajnoki címet, valamint olasz Szuperkupát is nyert a csapattal.

Az 57 éves szakember legutóbb a Juventust irányította, de 2024-ben távozott a klubtól annak ellenére, hogy a torinóiakkal 2014 és 2019 között sorozatban ötször is bajnoki címet szerzett, valamint kétszer a Bajnokok Ligája döntőjébe is bejutott az együttessel.

A Milant legutóbb Sergio Conceicao irányította, a portugál tréner vezérletével a csapat megnyerte az olasz Szuperkupát, a bajnokságban azonban csak a nyolcadik helyen végzett, s mivel a Bologna elleni kupadöntőt is elveszítette, lemaradt az európai porondról.

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Holnaptól már az AC Milan ellen készülünk

Labdarúgó NB I
19 órája

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
23 órája

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

Meghosszabbította „Amerika kapitány” szerződését a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.30. 18:42

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Amorim: Már az első perctől kezdve éreztem, hogy fáradtak vagyunk

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 10:55

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35