Balogh Botondék bravúros döntetlent értek el az Inter ellen, a Milan és a Fiorentina sem bírt egymással

R. P.R. P.
2025.04.05. 22:45
Fotó: Getty Images
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 31. fordulójában a Parma meglepetésre 2–2-es döntetlent játszott az Internazionaléval.

 

Az első félidőben igazolódni látszott a papírfoma, a vendégek 2–0-s vezetésre tettek szert (Matteo Darmian és Marcus Thuram révén). Az Inter második találatát jegyző Thuram megszerezte a 14. gólját is ebben az évadban, ez egyéni csúcs egy idényben az öt legerősebb európai bajnokságban – korábban az Interrel és a Mönchengladbachhal is 13 találatig jutott el.

A második félidő közepén feltámadtak a hazaiak: kilenc perc alatt behozták a lemaradásukat, előbb Adrián Bernabé, majd Jacob Ondrejka juttatta kapuba a labdát.

Balogh Botond a meccskeret tagja volt, de nem kapott lehetőséget Cristian Chivutól. A pármaiak román vezetőedzője hét évig erősítette az Intert, edzői pályafutása során a fekete-kékek korosztályos csapatait edzette, mielőtt idén elfoglalta a Parma kispadját. 2–2


Milan–Fiorentina

Úgy tűnt, a Fiorentina már az elejn eldönti a találkozó sorsát, mert a tizedik percben már 2–0-ra vezetett. A 2008–2009-es évad óta Moise Kean az első Fiorentina-játékos, aki több mint 21 gólt termelt egy idényben minden sorozatot figyelembe véve. Az említett évadban Alberto Gilardino 46 meccsen 25 gólt szerzett.

Jelen meccsen a hazaiak még az első félidőben szépítettek Tammy Abraham révén, majd a második játékrészben egyenlítettek Luka Jovics találatával.

Végül maradt a döntetlen, amivel egyik csapat sem lehet elégedett a nemzetközi kupaszereplésért zajló harcban.

OLASZ SERIE A
31. FORDULÓ
Monza–Como 1–3 (Mota 5., ill. Ikoné 16., Diao 39., Vojvoda 51.)
Parma–Internazionale 2–2 (Bernabé 60., Ondrejka 69., ill. Darmian 15., M. Thuram 45.)
Milan–Fiorentina 2–2 (Abraham 23., Jovics 64., ill. Thiaw 7. – öngól, Kean 10.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Péntek
Genoa–Udinese 1–0 (Zanoli 77.)
Vasárnap
12.30: Lecce–Venezia (Tv: Match4)
15.00: Empoli–Cagliari
15.00: Torino–Hellas Verona (Tv: Match4)
18.00: Atalanta–Lazio (Tv: Match4)
20.45: Roma–Juventus (Tv: Match4)
Hétfő
20.45: Bologna–Napoli (Tv: Arena4)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Internazionale31208369–30+3968
2. Napoli30197447–24+2364
3. Atalanta30177663–29+3458
4. Bologna301511450–34+1656
5. Juventus301413346–28+1855
6. Fiorentina31157949–32+1752
7. Roma30157845–30+1552
8. Lazio30157851–42+952
9. Milan31139947–37+1048
10. Udinese311171336–42–640
11. Torino30912935–35039
12. Genoa319111129–38–938
13. Como31891439–48–933
14. Verona30931829–58–2930
15. Cagliari30781531–44–1329
16. Parma315121437–51–1427
17. Lecce30671721–49–2825
18. Empoli304111524–47–2323
19. Venezia303111623–43–2020
20. Monza31292025–55–3015

 

 

Legfrissebb hírek

Edzőváltást eredményezett a Cremonese nyeretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
12 órája

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27

Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 20:04

Serie A: megvan a Pisa második győzelme, egyre nagyobb bajban a Verona

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 17:03

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Az öngólok megpecsételték a Parma sorsát Torinóban

Olasz labdarúgás
2026.03.13. 22:50

Duplázott a magyarok réme; három vendégsiker a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.12. 20:57
Ezek is érdekelhetik