Megvan Daniele De Rossi utódja az AS Románál – hivatalos

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.09.18. 15:52
Sajtóértesülések szerint a legutóbb a Torinónál dolgozó Ivan Juric váltja Daniele De Rossit az AS Roma vezetőedzői posztján (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó olasz sajtóértesülések szerint a legutóbb a Torinónál dolgozó horvát szakember, Ivan Juric veszi át az AS Roma irányítását, azt követően, hogy a fővárosi csapat nemrég menesztette a klubikont, Daniele De Rossit a vezetőedzői posztról. Azóta a Roma hivatalosan is bejelentette: Juric az új vezetőedző.
Olasz labdarúgás
2024.09.18. 09:22

Az AS Roma menesztette Daniele De Rossit – hivatalos

A csapat négy forduló elteltével nyeretlen az olasz élvonalban.

Mint ismert, a csapatnál játékosként 18 évet töltő Daniele De Rossit 2024 januárjában nevezte ki vezetőedzőnek az AS Roma, miután a vezetőség megvált José Mourinhótól, de az olasz szakembernek nem sikerült megváltania a világot edzőként, ugyanis az előző kiírásban a hatodik helyen zártak a bajnokságban, az új idényt pedig nem kezdték fényesen, hiszen az első négy fordulóban három döntetlent értek el egy vereség mellett.

Az olasz lapok egybehangzóan arról számoltak be, hogy De Rossit az az Ivan Juric váltja a római kispadon, aki a nyáron három év után távozott a Torinótól. Sőt, a Gazzetta dello Sport, a Corriere dello Sport és a Football-Italia is azt írta, hogy már Juric tartja a csapat szerda délutáni (18 órakor kezdődő) edzését.

Az edzői pályafutása során a Palermónál, a Genoánál, a Mantovánál, a Crotonénál, a Hellas Veronánál és a Torinónál is megfordult Juric a hírek szerint nem első számú jelölt volt az AS Románál, amely az AC Milantól nyáron távozó Stefano Piolit szemelte ki magának, de a szakember visszautasította az ajánlatot, ugyanis értesülések szerint a többek között Cristiano Ronaldót is foglalkoztató Al-Naszr vezetőedzője lesz.

Frissítés!
Az AS Roma hivatalosan is bejelentette, Ivan Juric a csapat új vezetőedzője, a klub 2025 június 30-ig tartó szerződést kötött vele.

Legfrissebb hírek

A Torino tíz perc alatt kétgólos hátrányból állt fel az Inter ellen

Olasz labdarúgás
2026.04.26. 20:26

Malen megállíthatatlan, az AS Roma tovább harcol a BL-ért, még nincs biztos kieső

Olasz labdarúgás
2026.04.25. 22:42

Csak egyikük maradhatott? Döntött a Roma a Ranieri–Gasperini-vitában

Olasz labdarúgás
2026.04.24. 14:25

Serie A: a VAR sincs velük, megint nem tudott nyerni a Cremonese

Olasz labdarúgás
2026.04.19. 14:36

Ezúttal sem bírt az Atalantával a Roma

Olasz labdarúgás
2026.04.18. 22:41

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 22:48

A Napoli pontokat veszített a Parma vendégeként

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 17:34

Serie A: a Torino és a Cagliari is győzött az „alsóházi helyosztón”

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 16:58
Ezek is érdekelhetik