Serie A: Olivier Giroud távozik az AC Milantól – sajtóhír

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.04.24. 10:22
Olivier Giroud távozik a Milantól és Los Angelesben folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
Az átigazolási ügyekben jártas olasz újságíró, Fabrizio Romano értesülései szerint távozik az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan világbajnok csatára, Olivier Giroud, aki az észak-amerikai profi ligában szereplő Los Angeles FC-nél folytathatja pályafutását.

Fabrizio Romano úgy tudja, hogy a milánóiakkal 2024. június 30-ig, azaz a jelenlegi idény végéig érvényes szerződéssel rendelkező Olivier Giroud nem marad a csapatnál, ugyanis márciusban szóban már mindenben megegyezett az észak-amerikai profi liga Nyugati konferenciájában hatodik helyen álló Los Angeles FC-vel, melynél 2025 decemberéig írhat alá – ezt a francia RMC Sport újságírója, Fabrice Hawkins azzal egészítette ki, hogy a csatárnak van opciója újabb egy évvel meghosszabbítani a szerződését.

Romano megjegyezte, Giroud szabadon igazolható játékosként távozik a Milantól, azaz a kaliforniaiaknak nem kell fizetniük érte. A transzferguru egy másik bejegyzésében arról írt, hogy a felek aláírták a szükséges dokumentumokat, s már csak a hivatalos bejelentés van hátra.

A 37 éves Giroud az LAFC-nél honfitársa, a szintén világbajnok Hugo Lloris csapattársa lehet, a kapus ugyanis januárban igazolt Los Angelesbe a Tottenhamtől.

Giroud átigazolása egyébként a francia olimpiai csapat szempontjából is érdekes lehet, ugyanis egyes pletykák szerint Thierry Henry, a korosztályos csapat szövetségi edzője a 37 éves csatárral is kalkukált a három túlkoros egyikeként, de az MLS javában tart az ötkarikás játékok idején, így Giroud lemaradhat a párizsi olimpiáról.

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
9 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
10 órája

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
16 órája

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
16 órája

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
18 órája

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
20 órája

Kubatov Gábor a Milanról: Örülhetnek, hogy megúszták ennyivel...

Európa-liga
2026.11.05. 22:26

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
2026.11.05. 20:40