Serie A: Empoliban szerzett nagyon fontos három pontot a Cagliari

T. Z.T. Z.
2024.03.03. 17:12
A Cagliari küzdelmes meccsen verte meg az Empolit (Fotó: Empoli FC/Facebook)
Két mérkőzést rendeztek az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 27. fordulójában vasárnap délután. A Cagliari idegenben győzött az Empoli ellen, míg a Frosinone és a Lecce 1–1-es döntetlenre végzett.

 

Az Empoli és a Cagliari számára sem volt mindegy, milyen eredménnyel végződik a vasárnapi bajnoki, a Cagliari a kiesés elől menekült, és az Empoli sem volt biztonságban a meccs előtt, vagyis egy győzelem mindkét csapat számára nagyon sokat ért volna. Alighanem a nagy tét volt az, ami rányomta a bélyegét a majdnem százperces összecsapásra, ahol egyetlen találat döntött: a 69. percben a cseh Jakub Jankto vette be az Empoli kapuját.

A másik meccs is szorosan alakult a két közvetlen rivális, a hazai pályán játszó Frosinone és a Lecce között. Az első játékrészben sokáig kevés említésre méltó momentum akadt, mígnem a ráadás második percében Valid Sedira betalált, és megszerezve a vezetést a hazaiaknak. A három pont azonban kicsúszott a hazai csapat kezéből, a 61. percben ugyanis Nikola Krsztovics tizenegyesből egyenlített – 1–1.

OLASZ SERIE A
27. FORDULÓ
Empoli–Cagliari 0–1 (Jankto 69.)
Frosinone–Lecce 1–1 (Sedira 45+2., ill. Krsztovics 61. – 11-esből)
Verona–Sassuolo 1–0 (Swiederski 79.)
KÉSŐBB
18.00: Atalanta–Bologna (Tv: Sport1)
20.45: Napoli–Juventus – élőben az NSO-n!
A HÉTFŐI PROGRAM
20.45: Internazionale–Genoa (Tv: Sport1)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Udinese–Salernitana 1–1 (H. Kamara 45+3., ill. Tchaouna 10.)
Kiállítva: Ebosele (64.)
Monza–Roma 1–4 (Carboni 87., ill. Pellegrini 38., Lukaku 42., Dybala 63., Paredes 82. – 11-esből)
Torino–Fiorentina 0–0
Kiállítva: Ricci (45+7.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Lazio–Milan 0–1 (Okafor 88.)
Kiállítva: L. Pellegrini (57.), Marusics (90+4.), Guendouzi (90+6.) 
 

 

Legfrissebb hírek

Serie A: alaposan elkalapálta a Frosinone a Leccét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:49

Őrült kezdés után a Lazio egy órán át emberelőnyben játszva győzött a Sassuolo otthonában

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 22:50

Vendégként javított a Juventus; nyolcgólos döntetlent játszott az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 20:15

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02

Serie A: kiütötte a Cagliarit a Monza, Parmában nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2026.10.19. 22:33

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 22:46

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata, a Fiorentina is kikapott

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 17:40