Milan: eltűnt Svédországban a klub kötelékébe tartozó játékos

2023.10.19. 11:59
null
Roback a Milan első csapatában eddig egyszer játszott, egy Olasz Kupa-mérkőzésen csereként két percet kapott (Fotó: Getty Images)
A Corriere della Sera információira hivatkozva írta meg az athletistic.com, hogy a 20 éves svéd futballistát, Emil Robackot eltűnt személyként tartják számon Svédországban.

 

Emil Roback 2020 nyarán másfél millió euróért került az AC Milan U19-es gárdájához, és 2022 júliusában került fel az első csapathoz. Fél évet Dániában szerepelt kölcsönben, aztán idén márciusban a svéd IFKNorrköpinghez került szintén kölcsönbe.

A forrás szerint a 20 éves, korábbi utánpótlás-válogatott csatárról 14 napja sem a klubja, sem a családja nem hallott, Svédországban nem tudják, mi történhetett vele. Két hete nem jelent meg a csapat edzésén, telefonon sem jelzett senkinek, nem hívott senkit, nem vetítette előre a hiányzását.

Az IFK Norrköping sportigazgatója, Tony Martinsson megpróbálta vele felvenni a kapcsolatot, de nem járt sikerrel. A helyi tv eltűnt futballistaként számolt be róla.

Roback szerződése november 30-ig szól, utána (papíron) vissza kellene térnie a Milanhoz. A Transfermarkt egyébként 200 ezer euróra taksálja a piaci árát.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Cáfolta legendája halálhírét az AC Milan

Olasz labdarúgás
2026.07.30. 10:49

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53