Juventus: Bonuccit kitették az első csapat keretéből – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.07.13. 22:03
null
Minden jel arra mutat, hogy Bonuccit nem látjuk többet Juve-mezben (Fotó: Getty Images)
Csütörtöki kiadásában arról számolt be a Corriere dello Sport, hogy Leonardo Bonucci, a Juventus 36 éves, 121-szeres válogatott védője nem utazik el a csapattal az Egyesült Államokba edzőtáborozni. Estére aztán egyre több portálon számoltak be róla, ennél komolyabb a helyzet, a nap közepén az újonnan kinevezett sportigazgató, Cristiano Giuntoli személyesen közölte a veterán hátvéddel: mától nem tagja az első csapat keretének, s nem számolnak vele a továbbiakban.

 

Az eredetileg még csak az amerikai túra kihagyásáról író Corriere szerint a klub döntésének hátterében az áll, hogy Bonucci kevéssé törekedett rá, hogy az utóbbi időben a kezdőcsapatban elvesztett helyét visszaszerezze, ráadásul nem viselkedett csapatkapitányként a kispadról beszállva, és az öltöző vezérének sem lehetett igazán tekinteni.

A La Gazzetta dello Sport később már arról írt csütörtökön, hogy Cristiano Giuntoli sportigazgató személyesen közölte a játékossal, a jövőben nem számítanak rá, és kikerül az első csapat keretéből.

A lap úgy véli, ezek után a 36 éves védőnek több lehetősége van: vagy talál magának egy másik klubot, vagy – ha nem sikerül felbontania a jövő nyárig érvényes szerződését – visszavonul.

Érdeklődőkből mindenesetre nincs hiány: hallani a Serie B-be kieső Sampdoriáról és az angol Newcastle Unitedről is, de az sem elképzelhetetlen, hogy Bonucci mégiscsak eljut Amerikába, ha az MLS-be igazol. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy mostanában sztárok sorát megszerző szaúdi ligában folytatja.

Egyetlen dolog biztos: a Juventus új csapatkapitánya Danilo lett.

Bonucci 2010 nyarán került a Juventushoz, amelyben elsőre hét idényt töltött, majd a 2017–2018-as évadban a Milannál szerepelt, utána viszont visszatért, s mostanáig újabb öt évig volt a torinóiak játékosa. A „zebráknál" lehúzott 12 éve alatt minden tétmeccset figyelembe véve 503 mérkőzésen szerepelt, 21 gólt szerzett; nyolc bajnoki címet, négy Olasz Kupát, öt olasz Szuperkupát nyert, 2015-ben és 2017-ben pedig a Bajnokok Ligájában is eljutott a döntőig, ott ezüstérmet szerzett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik