Serie A: a végén jött a dráma, a Salernitana elnapolta a bajnokavatást Nápolyban

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.30. 17:08
null
Osimhen gesztusa mindent elárul (Fotó: Getty Images)
A Napoli 1–1-es döntetlent játszott a Salernitana ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 32. fordulójában, így nem tudta kihasználni a Lazio botlását és egyelőre nem ünnepelhet bajnoki címet. A két másik délutáni meccsen is 1–1 lett a végeredmény.

NAPOLI–SALERNITANA 1–1

Frenetikus hangulatban és egy telt házas Diego Armando Maradona Stadionban csapott össze a Napoli a „csikóhalakkal”. Luciano Spalletti együttese annak tudatában lépett pályára, hogy győzelem esetén hat fordulóval az idény vége előtt megnyeri története harmadik bajnoki címét – a második helyen álló Lazio ugyanis kikapott az Inter vendégeként.

Az első félidő ennek szellemében hazai rohamokat hozott, de a szervezetten védekező Salernitana jól állta a sarat. A második félidőben cserékkel frissített a hazaiak mestere, s ez eredményre vezetett. A 62. percben az egy perccel korábban beálló Giacomo Raspadori szögletét Mathías Olivera bólintotta a kapuba – valósággal felrobbant a stadion, az ultrák pedig kék füstbe borították a lelátót.

A nápolyiak ezután komoly helyzeteket puskáztak el a vendégek kapuja előtt, s ez a 84. percben megbosszulta magát, ugyanis jött Boulaye Dia, és védhetetlenül tekert a hazai kapu jobb oldalába (GÓLVIDEÓ ITT)!

A hátralevő időben mindent egy lapra feltéve támadott a Napoli, de újabb gól nem született: elmaradt az ünneplés, Osimhenék legközelebb csütörtökön ünnepelhetik meg bajnoki címet.

CREMONESE–HELLAS VERONA 1–1

A bennmaradás szempontjából létfontosságú mérkőzés (főleg úgy, hogy a Spezia kikapott ebben a fordulóban) 9. percében a cremonaiak kerültek előnybe: David Okerekével nem bírtak a védők, a nigériai a kapu bal oldalába gurította a labdát.

A hazai csapat a második félidőben Quagliata kiállítása miatt megfogyatkozott, így lehetőség nyílt a veronaiaknak az egyenlítésre, amely össze is jött: Simone Verdi szerzett gólt.

SASSUOLO–EMPOLI 2–1

A zöld-fekete együttes drámai körülmények között fordított az Empoli ellen. Cambiaghi a 11. percben juttatta vezetéshez a vendégeket, majd a második félidőben megfogyatkozott a Sassuolo Pinamonti kiállítása miatt. Ez azonban nem zavarta meg Domenico Berardit, aki a 83. percben egyenlített, majd a ráadásban értékesített büntetővel mindhárom pontot megszerezte csapatának.

OLASZ SERIE A
32. FORDULÓ

VASÁRNAP
Cremonese–Hellas Verona 1–1 (Okereke 9., ill. Verdi 75.)
Kiállítva: Quagliata (Cremonese, 62.)
Napoli–Salernitana 1–1 (Olivera 62., ill. B. Dia 84.)
Sassuolo–Empoli 2˜–1 (Berardi 83., 90+6. – a másodikat 11-esből, ill. Cambiaghi 11.)
Kiállítva: Pinamonti (Sassuolo, 74.)

KÉSŐBB
18.00: Fiorentina–Sampdoria (Tv: Sport2)
20.45: Bologna–Juventus (Tv: Sport2)

KORÁBBAN
Internazionale–Lazio 3–1 (Lautaro Martínez 78., 90., Gosens, ill. Felipe Anderson 30.)

SZOMBATON RENDEZTÉK
Roma–Milan 1–1
(Abraham 90+3., ill. Saelemaekers 90+7.)
Torino–Atalanta 1–2 (Sanabria 75., ill. Zappacosta 34., Zapata 88.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Lecce–Udinese 1–0 (Gabriel Strefezza 62. – 11-esből)
Spezia–Monza 0–2 (Ciurria 21., Carlos Augusto 90+3.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 32 25 4 3 68–22 +46 79
2. Lazio 32 18 7 7 50–24 +26 61
3. Juventus 31 18 5 8 47–26 +21 59
4. Internazionale 32 18 3 11 54–35 +19 57
5. Milan 32 16 9 7 52–38 +14 57
6. Roma 32 17 6 9 44–30 +14 57
7. Atalanta 32 16 7 9 53–37 +16 55
8. Bologna 31 12 8 11 40–39 +1 44
9. Monza 32 12 8 12 40–43 –3 44
10. Udinese 32 10 12 10 42–40 +2 42
11. Fiorentina 31 11 9 11 37–36 +1 42
12. Torino 32 11 9 12 33–38 –5 42
13. Sassuolo 31 11 7 13 38–46 –8 40
14. Salernitana 32 7 13 12 38–51 –13 34
15. Empoli 31 7 11 13 25–40 –15 32
16. Lecce 32 7 10 15 27–38 –11 31
17. Spezia 32 5 12 15 26–51 –25 27
18. Verona 31 6 8 17 26–44 –18 26
19. Cremonese 31 3 10 18 27–57 –30 19
20. Sampdoria 31 3 8 20 20–52 –32 17


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik