Serie A: Akkor vonulok vissza, ha lesz nálam erősebb futballista – Ibrahimovic

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.09.14. 17:31
null
Ibrahimovic egójával továbbra sincs baj (Fotó: Getty Images)
A La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott Zlatan Ibrahimovic, aki alig várja, hogy visszatérhessen a pályára súlyos térdsérülése után, és ismét hallatni akar magáról a pályán nyújtott teljesítményével.

 

A svéd fenegyerek 8 gólt szerzett 23 mérkőzésen a Serie A legutóbbi kiírásában a Milan színeiben, és a pályán kívül is nagy hatást gyakorolt a piros-feketék sikereire.

Zlatan Ibrahimovic a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva elmondta, hogy már nagyon várja a felépülését. „Arrogáns vagyok, félelmet nem ismerő. Jól vagyok, minden nap dolgozok a visszatérésen. Amikor visszatérek, hallatni fogok magamról, ezt garantálom. Türelemre van most szükségem, ez a legfontosabb most.”

A svéd válaszolt Zvonimir Boban (a Milan korábbi horvát futballistája) megjegyzésére is, miszerint vissza kellene már vonulnia. „Boban szerint jobb lenne, ha befejezném? Ha látok egy nálam erősebb játékost, befejezem. Eddig nem láttam.”

Ibra elégedett a milánói bajnokcsapat teljesítményével az átigazolási piacon, erősnek tartja a csapat keretét. „Erősebbek vagyunk, mint a múlt idényben. A scudetto megnyerésének köszönhetően erősebb a keretünk is. Ha nem tetszenének az itteni dolgok, nem lennék itt. Charles De Ketelaere topjátékos, csak még némi időre van szüksége a fejlődéshez.”

Legfrissebb hírek

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
Tegnap, 9:19

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik