Olasz Kupa: Az egyik Inter-játékos megrúgott engem – Allegri a piros lapjáról

2022.05.12. 08:08
null
Allegri (balra) és Inzaghi (Fotó: AFP)
Az Internazionale nyerte meg a labdarúgó Olasz Kupát, mivel a szerdai döntőben hosszabbítás után 4–2-re legyőzte a Juventust. Íme, a vezetőedzők reakciója!

 

A találkozó 104. percében (2–4-es állásnál) Paolo Valeri játékvezető piros lapot adott Massimiliano Allegrinek, a Juventus vezetőedzőjének.

„Az Inter egyik játékosa megrúgott engem. Nem tudom, ki volt, elvesztettem az önuralmamat emiatt. A játékvezető jogosan állított ki – idézi a La Gazzetta dello Sport Allegrit.Mindez nem változtat semmin, gratulálnunk kell az ellenfélnek a győzelemhez. Ebben az idényben nem nyertünk trófeát. Ezt a frusztrációt fel kell használnunk a következő évre, hogy sikeresek legyünk. A csapat minden tőle telhetőt megtett a döntőben. Kissé csalódottak vagyunk, de a teljesítményre nem lehet panasz. Köszönettel tartozom a futballistáimnak, apróságok döntöttek. Januárban lehetetlennek tűnt, hogy elérjük a céljainkat [például kiharcolni a Bajnokok Ligája-indulást – a szerk.], de sikerült.”

Simone Inzaghi, az Inter mestere edzőként másodszor nyert Olasz Kupát. A 2018–2019-es évadban a Lazióval győzött a fináléban.

„A csapatunk sohasem adja fel, mindenkivel elégedett vagyok – így Inzaghi.Szinte tökéletesen játszottunk egy roppant erős rivális ellen. Az első harminc percben jobbak voltunk, a második félidőt viszont pocsékul kezdtük. Ez volt az ötvenedik tétmeccsünk az idényben, április negyedike óta pedig a kilencedik, érthető, hogy fáradtak vagyunk. Itt az idő, hogy megünnepeljük ezt a sikert.”

Az Inter nyolcadszor nyert aranyérmet az Olasz Kupában. Ezt megelőzően legutóbb 2011-ben volt kupagyőztes.

OLASZ KUPA
DÖNTŐ
Juventus–Internaziole 2–4 (0–1, 2–2, 2–4) – hosszabbítás után

Róma, Stadio Olimpico. Vezette: Paolo Valeri
Juventus: Perin – Danilo (Morata, 41.), De Ligt, Chiellini (Arthur, 84.), Alex Sandro – Zakaria (Locatelli, 67.), Rabiot – Cuadrado, Dybala (Kean, 100.), Bernardeschi (Bonucci, 67.) – Vlahovics. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
Inter:
Handanovic – D'Ambrosio (Dimarco, 63.; Bastoni 116.), De Vrij, Skriniar – Darmian (Dumfries, 63.), Barella, Brozovic, Calhanoglu (Ar. Vidal, 90+1.), Perisic – Dzeko (J. Correa, 63.), Lautaro Martínez (A. Sánchez, 90+1.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
Gólszerzők:
Alex Sandro (50.), Vlahovics (53.), ill. Barella (7.), Calhanoglu (80. – 11-esből), Perisic (99., 102. – előbbi 11-esből)

Legfrissebb hírek

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Allegri elárulta, készültek az olyan helyzetre, amelyből a gólt szerezték

Olasz labdarúgás
2026.03.09. 11:07

A kupában sem tudta legyőzni a Lazio az Atalantát

Olasz labdarúgás
2026.03.04. 23:02

Nem született gól a Como–Inter elődöntőn

Olasz labdarúgás
2026.03.03. 22:57

Szomszédos csata a kupaelődöntőben: nem vár könnyű feladat az Interre Comóban

Olasz labdarúgás
2026.03.03. 11:57

A BL-blama után a bajnokságban vigasztalódott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2026.02.28. 22:40

Három játékosától is megválhat az Inter a BL-kiesés után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 13:01

Szétszedték az Intert a BL-kudarc után, de Chivu megtalálta a kifogást a kiesésre

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 09:00
Ezek is érdekelhetik