Olasz Kupa: a végén döntött a Juventus és a Fiorentina is

2022.02.10. 22:59
A Fiorentina idegenben 3–2-re legyőzte az Atalantát a labdarúgó Olasz Kupában, s bejutott a legjobb négy közé, ahol a Sassuolo ellen csütörtök este 2–1-re nyerő Juventus lesz az ellenfele.


ATALANTA–FIORENTINA

A 9. percben a Fiorentina szerzett vezetést, a januárban igazolt Krzysztof Piatek tizenegyesből volt eredményes. Az egyenlítésre a 29. percig kellett várni, ekkor Davide Zappacosta varázsolt, s tekert a jobb felső sarokba.

Az 56. percben az elefántcsontparti Jérémie Boga indult meg, kis szerencsével előtte maradt a labda, majd a kapuba lőtt – ezzel fordított az Atalanta. Ez volt a támadó első gólja az idényben.

Egy kis stat: a 2011–2012-es idény óta az Atalanta 19 lejátszott hazai Olasz Kupa-mérkőzéséből 18 alkalommal is legalább két gólt szerzett. (Opta)

A 70. percben Piatek egalizált – a lengyel csatár újabb tizenegyesét ugyan védte Juan Musso, de a kipattanónál már tehetetlen volt. Hét perccel később Zappacosta járt közel az újabb találatához, de lövése a lécen csattant. A 79. percben emberelőnybe került a bergamói egylet, a nem sokkal korábban beálló Luis Murielt elkaszálta Lucas Martínez, amiért megkapta a második sárga lapját.

Az 93. percben úgy tűnt, mindenki a hosszabbításra készül, de egy felívelést követően Nikola Milenkovics elé pattant a labda, ő combbal maga elé tette, majd tizenhét méterről a kapuba bombázott. Videózás után megadták a találatot, a Fiorentina 3–2-re nyert, és elődöntős.

JUVENTUS–SASSUOLO

Paulo Dybala már a 3. percben vezetést szerzett a Juventusnak, de a 24. percben Hamed Traoré egyenlített. A második félidőben több hatalmas lehetősége is volt a házigazdának, ám egyiket sem tudta értékesíteni. Egészen a 88. percig, amikor a télen szerződtetett Dusan Vlahovicsmegindult a szélről, majd lövése az egyik védőt is érintve a hálóba került. Ezzel elődöntőbe jutott a torinói csapat, amelynek a Fiorentina lesz az ellenfele. 2–1

OLASZ KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Atalanta–Fiorentina 2–3
(Zappacosta 29., Boga 56., ill. Piatek 9., 71. – az elsőt 11-esből, Milenkovics 90+3.)
Juventus–Sassuolo 2–1
(Dybala 3., Vlahovics 88., ill. Hamed Traoré 24.)

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Milan–Lazio 4–0 (Leao 24., Giroud 41., 45+1., Kessié 79.)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Internazionale–Roma 2–0 (Dzeko 2., A. Sánchez 68.)

Legfrissebb hírek

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.19. 22:58

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 12:59

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Nem bírt egymással a Szpartak és az Atalanta

Minden más foci
2026.03.13. 16:29

Duplázott a magyarok réme; három vendégsiker a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.12. 20:57
Ezek is érdekelhetik