Serie A: Sarri kétmeccses eltiltást kapott

2021.09.14. 17:59
null
Sarri a belga Saelemaekers-rel és a játékvezetővel is összeszólalkozott (Fotó: AFP)
Két mérkőzésre szóló eltiltást kapott Maurizio Sarri, a Lazio labdarúgócsapatának vezetőedzője – írja az MTI.


A szakembert azért marasztalta el kedden az olasz liga fegyelmi bizottsága, mert az AC Milan elleni, 2–0-ra elveszített vasárnapi találkozót követően összeszólalkozott a belga Alexis Saelemaekers-rel és a játékvezetővel is, aki piros lapot adott neki.

A 62 esztendős tréner elmondása szerint a 22 éves játékos a győzelem ünneplése közben rendkívül illetlen gesztust engedett meg magának, emiatt rontott rá a középpályásra, akit hevesen gesztikulálva fenyegetett.

A testület az eset miatt szabta ki az egyik mérkőzésre szóló eltiltást, míg a másikat Sarri amiatt kapta, hogy kiállítása után „nem megfelelő kifejezéseket használva" a játékvezetővel is perlekedett az öltözőfolyosón.

A szakembernek a Cagliari és a Torino FC elleni összecsapásokat kell a lelátóról néznie, ugyanakkor az AS Roma elleni városi rangadón már ismét ott lehet a kispadon.

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

Serie A: a Lazio győzött Velencében, beérte a Romát és az Intert

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 22:57

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

Maldini-góllal nyert a Cagliari, továbbra is hibátlan a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 22:50

Tényleg bajnokesélyesek a fővárosiak? A hajrában két gólt szerezve verte meg az Atalantát Gasperini Romája

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 22:46