Juventus: a legendás középpályás szerint többet érdemeltek volna CR-től

SZ. R.SZ. R.
2021.09.03. 10:55
null
Nem díjazta Cristiano Ronaldo búcsúját Sergio Brio és Alessio Tacchinardi (Fotó: AFP)
A Tuttosportnak adott nyilatkozatában kritizálta Cristiano Ronaldo távozását a Juventus két legendája, Sergio Brio és Alessio Tacchinardi.

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk Cristiano Ronaldo három év után elhagyja a Juventust és visszatér korábbi klubjához, a Manchester Unitedhez. A játékos a távozás után Instagram-oldalán köszönt el a szurkolóktól, azonban a torinóiak két legendás játékosa, Sergio Brio és Alessio Tacchinardi szerint a csapat és a drukkerek is többet érdemeltek volna ennél.

„Több tiszteletet érdemel a Juventus, és úgy gondolom, hogy nem így kellett volna elhagynia a csapatot. Ez nem volt szép tőle. Mindig nagy büszkeséggel beszélek azokról a csapatokról, amelyeknél játszottam, hiszen szerződtettek és bíztak bennem. Cristiano nagyszerű játékos, de a búcsúja mást mutatott” – nyilatkozta a Juventus legendás hátvédje, Sergio Brio. Hozzátette, biztos abban, hogy jól döntött a csapat azzal, hogy elengedte a portugál klasszist.

A 404 mérkőzésen pályára lépő középpályás, Alessio Tacchinardi szintén arról beszélt, hogy Cristiano Ronaldónak nem így kellett volna elhagynia a Juventust. „Én azt gondoltam, hogy tartanak majd egy sajtótájékoztatót, amin elbúcsúzik a szurkolóktól. Úgy érzem, hogy mást érdemeltek volna.”

„Manapság nincsenek már olyan legendák, mint Del Piero, Totti, Maldini vagy éppen Zanetti, de nem volt jó érzés azt hallani Ronaldótól, hogy oda megy vissza, ahol otthon érzi magát. Ráadásul az átigazolási időszak utolsó napjaiban távozott, így a pótolni sem lehetett ilyen rövid idő alatt” – zárta gondolatait a Tuttosportnak Tacchinardi.

Legfrissebb hírek

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
3 órája

Cristiano Ronaldo színészként is kipróbálja magát

Minden más foci
2026.07.30. 08:56

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Már 187 millió euró az adóssága Ronaldo szaúdi futballklubjának

Minden más foci
2026.07.27. 12:51

Ez a szurkoló kimaxolta a CR7-tel való gonoszkodást – videó

Foci vb 2026
2026.07.16. 19:51

Jorge Jesus: Cristiano Ronaldo számomra sosem lesz probléma forrása

Foci vb 2026
2026.07.10. 18:21

Jorge Jesusnál klubszinten alapember volt Cristiano Ronaldo

Foci vb 2026
2026.07.10. 17:50

„Cristiano Ronaldo megváltoztatta a portugál játékosokról kialakított képet”

Foci vb 2026
2026.07.09. 10:03