AS Roma: Nem a város miatt vagyok itt, nem nyaralok – José Mourinho

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 15:13
null
José Mourinho szerint Leonardo Spinazzola nagyszerű futballista (Fotó: Getty Images)
Megtartotta első sajtótájékoztatóját az AS Roma vezetőedzőjeként José Mourinho. A portugál futballtréner beszélt arról, hogy miért szerződött a rómaiakhoz, és arról is, hogy milyen tervei vannak a klubnál.

 

Nem a város miatt jöttem ide, mivel nem nyaralok. Szeretném megköszönni a szurkolóknak azt a kedves köszöntést, amit kaptam tőlük, hihetetlen volt, főleg úgy, hogy még nem csináltam semmit. Továbbá a klub vezetőinek is köszönöm ezt a fantasztikus fogadtatást, nagyon meggyőző volt" – kezdte gondolatait a portugál tréner.

José Mourinho elmondta, a vezetőknek konkrét terveik vannak a jövőre nézve. „A csapat nem most azonnal szeretne sikeres lenni, de a jövőre nézve egy fenntartható tervet szeretne létrehozni. A feladatom innentől kezdve az, hogy dolgozzak a stábommal."

Azzal kapcsolatban, hogy mit változtat a klub mentalitásán, elmondta, az első lépés az, hogy megismerje az együttest. „A mai napon tartjuk meg az első edzést, és szeretnénk, hogy a játékosok megértsék azt, hogyan dolgozunk. Mindenkitől százszázalékos teljesítményt várok. Trigoriában töltöttem a karanténomat, így lehetőségem nyílt arra, hogy sok emberrel beszélhessek."

Az átigazolásokkal kapcsolatban is kérdezték, hogy tárgyalt-e Gianluigi Donnarummával vagy Sergio Ramosszal, azonban nemleges választ adott a kérdésre.

„Amikor az olasz fociról beszélünk, akkor az Európa-bajnokság döntőseit hozzuk szóba, hiszen a válogatott játékosainak java része a Serie A-ban szerepel. Ha az olasz bajnokságra nem topligaként tekintenek, akkor az a mi felelősségünk, hogy tegyünk ezért valamit. Az AS Romának dolgozom, de ugyanakkor az olasz futballért is" – nyilatkozta José Mourinho. Az Inter utáni időszakról is kérdezték, amiről elmondta, jelenleg az AS Roma edzője, nem akar mással foglalkozni, viszont azóta nyert három trófeát Manchesterben és kupadöntőt játszhatott a Tottenhammel.

A portugál edző arról is beszélt, nagyon boldog amiatt, hogy Leonardo Spinazzola és Bryan Cristante is fontos tagja a válogatottnak. „Sosem dolgoztam még velük, ám érzem, hogy az én játékosaim. Spinazzola helyzete sajnálatos, de nagyszerű futballista. Pozitív személyiség, most azonban hosszú ideig nélkülöznünk kell."

Legfrissebb hírek

Nehéz örökség: tizenkilenc évesen visszavonult Francesco Totti fia

Olasz labdarúgás
2025.07.28. 16:24

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

Róma, az örök szerelem – Claudio Ranieri-sorozat, 4. rész

Képes Sport
2025.07.14. 20:10

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08
Ezek is érdekelhetik