Serie A: váratlan, de egyhangú döntés az idény folytatásáról

MTI MTIMTI MTI
2020.04.21. 17:28
null
Cristiano Ronaldóék szeretnék folytatni az évadot (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának húsz klubja egyhangúlag támogatta kedden azt, hogy megpróbálják befejezni a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt 2019–2020-as idényt.

 

A liga közlése szerint az online ülésen valamennyi klub részt vett, és a befejezés mellett foglalt állást, ha az olasz kormány erre engedélyt ad.

A közlemény hangsúlyozta, „a játék csakis az orvosi protokollnak megfelelően folytatódhat” a játékosok és a szakmai stábok védelme érdekében.

Az olasz szövetség korábban is úgy foglalt állást, hogy a szezont be kell fejezni akár úgy is, hogy csak ősszel zárul le, ugyanakkor korábban több klub, így például a Sampdoria és a Torino a befejezés ellen érvelt, a Brescia vezetője pedig egyenesen azt mondta, csapata semmiképpen nem áll ki a mérkőzésekre, ha folytatnák a bajnokságot, mert a játékosok egészségét nem kockáztatja.

A Serie A mostani idénye március 9. óta szünetel, és még 12 teljes forduló van hátra. Egyelőre nem tudni, hogy mikor indulhatnak újra a küzdelmek, a klubok abban reménykednek, hogy májusban elkezdhetik a felkészülést.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
4 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
5 órája

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
11 órája

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
12 órája

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
14 órája

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
15 órája

Kubatov Gábor a Milanról: Örülhetnek, hogy megúszták ennyivel...

Európa-liga
23 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
Tegnap, 20:40