Milan: elképesztő összegű kártérítést kell fizetnie a tehetségnek

H. K.H. K.
2020.03.21. 12:07
null
Rafael Leao nagy bajba kerülhet (Fotó: AFP)
Hatalmas összegű kártérítés megfizetésére kötelezték Rafael Leaót, a Milan 20 éves labdarúgóját.

 

Mint azt a milannews.it írja, a fiatal támadó egy korábbi ügye miatt 16.5 millió (!) eurót (5.1 milliárd forintot) köteles kifizetni előző klubjának, a portugál Sporting CP-nek.

A történet hátterében az áll, hogy Rafael Leao 2018 nyarán a Lille-hez igazolt ingyen, miután a Sportingnál nagy balhé volt, s a szurkolók rátámadtak a játékosokra. Emiatt több játékos felbontotta a szerződését az együttessel, köztük volt Leao is– igen ám, de a Sporting szerint Leao jogtalanul járt el, ami miatt a lisszaboni klub a FIFA-hoz fordult, és kártérítési pert indított.

AFIFA elutasította a kérelmet, ezt követően a portugálok anemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak, amely másként döntött – a szervezet részben helyt adott a Sporting CP kérelmének, így Leaót súlyos pénzbüntetés megfizetésére kötelezte: az ítélet értelmében a támadónak 16.5 millió eurós (!) összeget kell kifizetnie korábbi csapatának, mondván, jogszerűtlenül járt el, amikor felbontotta a megállapodását.

Olasz sajtóhírek szerint Leao az ítéletet megfellebbezi.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Cáfolta legendája halálhírét az AC Milan

Olasz labdarúgás
2026.07.30. 10:49

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

Úgy tűnik, Guardiolából nem lesz olasz szövetségi kapitány – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 09:34

Dán válogatott középpályással erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.11. 15:17