Inter: kidobták a szállodájából Eriksent, mert az bezárt

Vágólapra másolva!
2020.03.15. 20:48
null
Újrakezdi a karantént (Fotó: AFP)
Január végén érkezett a Tottenhamtől az Interhez Christian Eriksen dán válogatott középpályás, és azóta egy milánói szállodában lakott, ám miután a koronavírus-járvány miatt bezárt a hotel, neki is mennie kellett, csak éppen nem volt hova, hiszen még nem talált magának lakást.

 

A koronavírus-járvány miatt jelenleg a legtöbb olasz csapat játékosai önkéntes karanténban töltik napjaikat, s nem volt ez alól kivétel az Interhez a Tottenhamtől érkező dán középpályás, Christian Eriksen sem, aki abban a szállóban gondolta átvészelni az izolációs időszakot, amelyben Milánóba szerződése óta lakott.

A szálló viszont úgy döntött, hogy a járvány miatt bezár, így Eriksennek is távoznia kellett, csakhogy mivel még nem volt állandó lakása a városban, hirtelen hajlék nélkül találta magát – számolt be az esetről a sport365.fr.

Az Inter azonban közbelépett, és gyorsan biztosított számára egy apartmant, ahol most elölről kell kezdenie a 14 napos karantént. A klub ezenkívül ellátta elegendő ellátmánnyal és a körülmények között kivitelezhető edzéstervvel is.

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

Nem fért kétség az Inter győzelméhez, a kék-feketék újra vezetik a Serie A-t

Olasz labdarúgás
2026.01.04. 22:53

Összeveszett Inzaghival, az olasz tréner előző klubjánál köthet ki Joao Cancelo – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.12.31. 11:52
Ezek is érdekelhetik