Olaszország: kórházban kötött ki a játékvezető a hatodosztályú mérkőzés után

2018.11.13. 17:35
null
A játékvezetőt többen is kezelik a támadás után (Fotó: talksport.com)
Elképesztő eset történt az egyik olasz hatodosztályú labdarúgó-mérkőzésen. A találkozó két hazai piros lappal és a vendégek győztes góljával ért véget, majd a lefújást követően megtámadták a játékvezetőt, akit kórházba kellett szállítani az eset után.

A Virtus Olympia–Atletico Torrenova találkozó hajrájában, 2–2-es állásnál a játékvezető két játékost is kiállított a hazai csapatból, majd a hosszabbításban a vendégek megnyerték a mérkőzést.

A meccset követően be kellett kísérni a játékvezetőt az öltözőjébe, de valahogy két hazai szurkoló mégiscsak bejutott hozzá. A két „úriember” verbálisan, majd fizikailag is bántalmazta a játékvezetőt, aki a földre zuhant, betört a feje és elvesztette az eszméletét. A bíró életét egy korábbi Lazio-ultra mentette meg, aki megfogta a nyelvét, megakadályozva ezáltal, hogy lenyelje azt és megfulladjon. A játékvezetőt az esetet követően a közeli kórházba szállították, ahol összevarrták a fejbőrét, és egy éjszakát bent tartották.

Az esetet követően a Virtus Olympia közleményt adott ki: mélységesen elutasítja és sajnálja a történteket. Döntés még nem született a szövetség részéről, valószínűleg pénzbüntetésben részesül a római csapat.

 

Legfrissebb hírek

Az okosan erősítő Roma, vagy a kétszeres BL-győztes csatárt szerződtető Milan lehet az Inter fő kihívója?

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 12:40

Ezt csak az Inter ronthatja el? – Serie A-beharangozó, 1. rész

Olasz labdarúgás
2026.08.21. 17:49

OLASZ SERIE A 2026–2027, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:53

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Giovanni Malago lett az FIGC új elnöke

Olasz labdarúgás
2026.06.22. 17:31

Domenico Tedesco lett a Bologna vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.02. 16:48

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.04.27. 22:46