Juventus: Pogba a legjobb fiatal, akit valaha láttam – Pirlo

Vágólapra másolva!
2016.01.20. 19:22
Andrea Pirlo, a New York City labdarúgója korábbi csapattársáról, Paul Pogbáról beszélt egy interjújában, amelyben kifejtette, még sosem látott ilyen tehetséges játékost.

Pirlo 2011 és 2015 között szerepelt a Juventus színeiben, Pogba pedig 2012-ben szerződött a torinói együtteshez, így a világbajnok középpályás jól ismerheti a 22 éves franciát, akiről nagyon jó véleménnyel van.

„Pogba a legjobb fiatal játékos, akit valaha láttam – mondta Andrea Pirlo a La Gazzetta dello Sportnak. – Már az első edzéstől kezdve láttuk, hogy milyen nagyszerű játékos. Vékony volt, de a lábai megengedték neki, hogy mindenhol ott legyen. Azóta már nagyobb és erősebb is lett.”

Pogba mellett a mai fiatal játékosokra is kitért a 36 éves középpályás. Véleménye szerint a tehetséges fiatalok gyakran jobban rajonganak a rivaldafényért, mint a kemény munkáért.

„A fiatalok, akik az első csapattal edzenek, azt hiszik, már meg is csinálták. Számukra az a legfontosabb, hogy ott vannak, és hogy erről csináljanak egy képet. Persze vannak kivételek, mint például Daniele Rugani vagy Frederico Bernardeschi, akik igazi profik. Sokan azt mondják, hogy a fiatalok nem kapnak lehetőséget Olaszországban, de nézzenek rá Gianluigi Donnarummára. Ha elég jó vagy, játszani is fogsz.”

Legfrissebb hírek

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
5 órája

Vb 2026: Xavi szerint Zidane jobb volt nála

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 18:05

Nyolcgólos mérkőzéssel nyitotta BL-idényét a Juventus és a Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 22:49

Van ennél váratlanabb? Andrea Pirlo az arab másodosztályban kötött ki

Minden más foci
2025.07.25. 09:46

Paul Pogba aláírt a Monacóhoz – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.06.28. 18:55

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

Megegyezett új klubjával Paul Pogba, hamarosan aláír

Francia labdarúgás
2025.06.25. 08:50

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 09:37
Ezek is érdekelhetik