Serie A: újabb csapatnál menesztették a vezetőedzőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.10. 17:45
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Palermo mellett a Sampdoria csapatánál is edzőváltás történt kedden.

A két évvel ezelőtt kinevezett Giuseppe Iachininek győzelmet követően kellett távoznia a szicíliai együttes éléről, a Palermo ugyanis 1–0-ra verte a Chievót a Serie A 12. fordulójának vasárnapi játéknapján, és a tabella 12. helyén áll. Utódjával, Davide Ballardinivel a mostani idény végéig kötöttek szerződést. Az 50 éves edző korábban már dolgozott Palermóban, illetve a többi között a Cagliari, a Lazio, a Genoa és a Bologna csapatát is irányította.

A Sampdoriától menesztett Walter Zengát idén, június elején nevezték ki. Az olasz válogatott egykori kapusának a Fiorentinától elszenvedett 2–0-s vereséget követően mondtak fel, a genovai együttes a táblázat 10. helyén áll. Lehetséges utódjaként a Fiorentina korábbi szakvezetőjét, Vincenzo Montellát emlegetik.

Ez volt a negyedik és az ötödik edzőváltás a Serie A jelenlegi idényében.

 

Legfrissebb hírek

Rossi korábbi segítője lett az NB II-es Szeged új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.06. 13:29

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Az edzőváltások tele: Alonso, Amorim és Maresca is távozott – jogosan?

Képes Sport
2026.01.30. 09:12

Téli érkezők dönthetik el az üldözők csatáját a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 11:51

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49

Fél év után megváltak a vezetőedzőtől Callum Styleséknál – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.06. 11:59
Ezek is érdekelhetik