Ifjúsági foci: 31–0, komolytalan! A reakció: nem, újrajátszás!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.22. 11:01
Egy ifjúsági mérkőzés gerjesztette hullámokról számol be a La Gazzetta dello Sport internetes változata: Emilia-Romagna tartományban 31–0-s állásnál egy játékvezető „komolytalan játék” címszó alatt lefújta a mérkőzést. A 31–0 mégsem lesz végeredmény, a találkozót újrajátsszák.

A Ponte Ronca és a Persiceto 85 tizennégy éves játékosainak mérkőzésén a vendégek 31–0-s vezetésénél a játékvezető úgy gondolta a második félidő közepén, hogy ebből elég, és miután egyeztetett a két csapat képviselőivel, lefújta a mérkőzést.

A húszéves bírónak „komolytalansági indokból” ugyanakkor nem volt lehetősége a mérkőzés végét jelezni, a játékvezetői testület pedig az eset megvitatását követően úgy döntött, újrajátsszák az összecsapást.

„Túl sokat tulajdonított a szerepének, egy kis szünet alatti önvizsgálat a fejlődését szolgálhatja” – kommentálta az esetet a tartományi játékvezetői testület vezetője.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Ukrán játékvezető a Ferencváros csütörtöki El-mérkőzésén

Európa-liga
2026.01.20. 15:15

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35
Ezek is érdekelhetik