Serie A: győzelmet ért a „flipperező” milanos duplája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.30. 22:45
Az olasz labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában a Milan 3–1-re nyert Bergamóban, az Atalanta vendégeként. A piros-feketék az első félidőben három perc alatt fordítottak, Giacomo Bonaventura duplázott korábbi csapata ellen.

A hazaiak Daniele Baselli fejesével szereztek vezetést, a középpályás hat méterről fejelt a léc alá Maximiliano Moralez beadása után, ám a vendégek a félidő második felében gyorsan fordítottak. Előbb Giampaolo Pazzini értékesített egy büntetőt, majd két perccel később kavarodás után az ő megpattanó labdája jött ki a bal oldali kapufáról, amit Giacomo Bonaventura pofozott a hálóba korábbi csapata ellen. A 25 éves középpályásnak szerencséje volt a kapufákkal szombat este, hiszen a 80. percben kapu felé „akrobatikázott” labdája visszapattant elé, ő pedig másodjára – egy védőt és a kapust elfektetve – fejezte be a munkát.



A Milan 13–13–12-es mérleggel fejezte be a bajnokságot, az Atalanta tizenhetedikként zár, azaz bennmaradó helyen.

OLASZORSZÁG, SERIE A
38. (UTOLSÓ) FORDULÓ

Atalanta–Milan 1–3 (Baselli 21., ill. Pazzini 36. – 11-esből, Bonaventura 38., 80.)
KORÁBBAN
Verona–Juventus 2–2 (Toni 48., J. Gómez 93., ill. Pereyra 42., Llorente 57.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 38 26 9 3 72–24 +48 87
2. Roma 37 19 13 5 53–29 +24 70
3. Lazio 37 20 6 11 67–36 +31 66
4. Napoli 37 18 9 10 68–50 +18 63
5. Fiorentina 37 17 10 10 58–46 +12 61
6. Genoa 37 16 11 10 61–44 +17 59
7. Sampdoria 37 13 16 8 46–40 +6 55
8. Internazionale 37 13 13 11 55–45 +10 52
9. Milan 38 13 13 12 56–50 +6 52
10. Torino 37 13 12 12 43–45 –2 51
11. Palermo 37 11 13 13 51–54 –3 46
12. Sassuolo 37 11 13 13 46–56 –10 46
13. Verona 38 11 13 14 49–65 –16 46
14. Chievo 37 10 13 14 28–38 –10 43
15. Empoli 37 8 18 11 43–48 –5 42
16. Udinese 37 10 11 16 40–52 –12 41
17. Atalanta 38 7 16 15 38–57 –19 37
18. Cagliari 37 7 10 20 44–65 –21 31
19. Cesena 37 4 12 21 36–68 –32 24
20. Parma 37 6 7 24 31–73 –42 18
* A Parmától 7 pont levonva.
Legfrissebb hírek

A horvát szövetségi kapitány bízik benne, hogy Modric játszhat a vb-n

Foci vb 2026
15 órája

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.04.27. 22:46

Megsérült a Juventus elleni meccsen, meg kellett műteni Luka Modricot

Olasz labdarúgás
2026.04.27. 20:49

A 21 éves kapus volt a hős, a Lazio bejutott az Olasz Kupa fináléjába

Olasz labdarúgás
2026.04.22. 23:58

Paolo Di Canio szerint a Juventus még okozhat meglepetést

Olasz labdarúgás
2026.04.20. 13:49

Ezúttal sem bírt az Atalantával a Roma

Olasz labdarúgás
2026.04.18. 22:41

Legyőzte a Laziót, nyolc pontra a kiesőzónától a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 22:52

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 22:48
Ezek is érdekelhetik