Juventus: szektorbezárással büntették a klubot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.30. 20:55
Könnyen lehet, hogy a Serie A-ban szereplő Juventus bajnoki címét a Curva Sud nélkül ünnepelheti majd, az olasz szövetség ugyanis úgy döntött, hogy a bajnokság éllovasának két soron következő hazai mérkőzésére bezárja a déli kanyart, azaz a helyi ultrák szektorát.

A Juventus a szurkolók Torino elleni idegenbeli városi derbin okozott rendbontása miatt kapta a büntetést, amely után körülbelül húsz embert állítottak elő.

A döntés értelmében a Cagliari és a Napoli elleni bajnokira is kevesebben látogathatnának ki megnézni Massimiliano Allegri csapatát, amely már az első összecsapásán megszerezheti a bajnoki címet.

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53