Inter: amint kiköltözik a Milan a San Siróból, akcióba lépnek

Vágólapra másolva!
2015.03.05. 18:04
Olasz sajtóértesülés szerint az Internazionale labdarúgócsapata 70 millió eurót költ a Giuseppe Meazza Stadion (San Siro) felújítására, amint a városi rivális és társbérlő AC Milan elhagyja a közösen használt létesítményt.

A Milan a Juventus példáját követve saját stadion építését tervezi, amelynek már a helyét is kijelölték, és gyönyörű látványtervek készültek róla. Az Il Sole 24 Ore úgy tudja, hogy az Inter nemcsak maradna a San Siróban, hanem felújítaná, sőt megvenné a tulajdonjogát a városi rivális kiköltözése után.amelynek már a helyét is kijelölték, és gyönyörű látványtervek készültek róla. Az Il Sole 24 Ore úgy tudja, hogy az Inter nemcsak maradna a San Siróban, hanem felújítaná, sőt megvenné a tulajdonjogát a városi rivális kiköltözése után.

Az olasz lap szerint a fekete-kékek 70 millió eurót költenének a stadion és környéke modernizálására, kicsinosítására, bár konkrét terveket még nem nyújtottak be ezzel kapcsolatban.

A két milánói klub 1947 óta közösen használja a 80 ezer fős stadiont, a jelenleg érvényes bérleti szerződésük 2030-ig szól. A városi tanácsnak tehát mindkét klubbal meg kell egyeznie ahhoz, hogy az Inter tulajdonába kerülhessen az 1926-ban átadott létesítmény.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
1 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00
Ezek is érdekelhetik