Lazio: visszavágott a túlkorossággal vádolt kameruni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.11. 18:19
null
A 36 éves Di Natale (balra) és Minala
Mint arról beszámoltunk, túlkorossággal vádolta a nemzetközi média Joseph Minalát, a Lazio növendékét. A 17 éves kameruni középpályás ügynökén keresztül és az egyik közösségi oldalon is válaszolt az őt kritizálóknak.

Az útlevele szerint 1996 augusztusában született Minaláról – aki tavaly nyáron érkezett a római klub Primavera-csapatához, és nyolc mérkőzésen öt góllal tette le a névjegyét – azt írta a nemzetközi sajtó, hogy megadott életkoránál jóval idősebb. A 17 esztendős kameruni középpályás ügynöke azonban kategorikusan tagadja ezt.

„Ezek mind igazságtalan vádaskodások, Joseph azonban már megnyugodott – mondta a La Gazzetta dello Sportnak Diego Tavano, Minala ügynöke. – Nehéz gyerekkora volt. Ha beszélnek vele, rájönnek, hogy valóban 17 éves."

Természetesen maga a középpályás sem vette jó néven, hogy jóval idősebbnek próbálják beállítani, és az egyik közösségi oldalon hangot is adott nemtetszésének.

„Az irigység a gyenge embereké, a rossz lelkeknek fáj másokat is látni a Serie A-ban. Szeretek mindenkit. Hajrá, Lazio!" – írta a Twitteren Joseph Minala, aki a 36 éves Antonio Di Nataléval is készített egy képet, amelyet megosztott követőivel.
Legfrissebb hírek

Őrült kezdés után a Lazio egy órán át emberelőnyben játszva győzött a Sassuolo otthonában

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 22:50

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02

Szárnyal a Lazio a már-már leírt Gennaro Gattusóval

Olasz labdarúgás
2026.10.21. 09:28

Nincs fegyverszünet! – hiába hasít a Lazio, a drukkerei nem mennek ki az Olimpicóba

Olasz labdarúgás
2026.10.20. 17:21

Spalletti a Juventus súlyos veresége után: Minden tekintetben alulmaradtunk...

Olasz labdarúgás
2026.10.19. 09:15

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 22:46

Serie A: a Lazio ismét győzött, és tapad az éllovas Interre

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 17:11