Serie A: mégis játszhat otthon a Cagliari a Milan ellen

MTI MTIMTI MTI
2013.02.08. 19:38
Egy szardíniai regionális bíróság pénteken engedélyezte a Cagliari labdarúgócsapatának, hogy a Serie A 24. fordulójában, vasárnap saját stadionjában játssza le az AC Milan elleni mérkőzését.

Az olasz liga csütörtökön úgy foglalt állást, hogy a találkozót Torinóban kell megrendezni, Cagliari önkormányzatának illetékes bizottsága ugyanis korábban jelezte, az Is Arenas Stadion nem felel meg a biztonsági előírásoknak.

„Van még remény, a mostani döntés igazságos – nyilatkozta a La Gazzetta dello Sport című napilapnak pénteken Massimo Cellino, a Cagliari elnöke. – Ami ebben az évben a stadionunkkal történt, az hihetetlen, és remélem, hogy ezzel vége van.”

„Van még remény, a mostani döntés igazságos – nyilatkozta a La Gazzetta dello Sport című napilapnak pénteken Massimo Cellino, a Cagliari elnöke. – Ami ebben az évben a stadionunkkal történt, az hihetetlen, és remélem, hogy ezzel vége van.”

A tavaly felújított cagliari létesítmény már több gondot okozott ebben az idényben a szardíniai klubnak, a Roma elleni összecsapás például - szintén biztonsági okok miatt - elmaradt, így a fővárosiaknak ítélték a meccs három pontját 3–0-s gólkülönbséggel, később pedig a címvédő és listavezető Juventust Parmában fogadta a csapat.

A Milan elleni mérkőzés vasárnap 15 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Kijelölték a Milan elleni meccs játékvezetőjét – a Fradinak egyszer már szerencsét hozott

Európa-liga
7 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
19 órája

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

Meghosszabbította „Amerika kapitány” szerződését a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.30. 18:42

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Amorim: Már az első perctől kezdve éreztem, hogy fáradtak vagyunk

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 10:55

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35